Emberi maradványokkal trenírozott kutyákat egy nő

Férje betegeiből kivett szövetdarabokkal akarta megismertetni kutyáival az emberi hús szagát egy holland sebész felesége. Az orvost szóbeli figyelmeztetésben részesítette a kórház, miután kitudódott a kutyakiképzés meglehetősen etikátlan módszere.

Megróttak egy holland sebészt, miután fény derült a súlyos etikai vétségére. Az orvos azért kapta a szóbeli büntetést, mert emberi szöveteket csempészett ki a kórházból, jelentette az Ananova a Nu.nl holland hírportálra hivatkozva. Mint arról más lapok is beszámoltak, a férfi legalább három betegből távolított el és vitt haza több centiméteres nagyságú szöveteket.

Az nem derült ki a híradásokból, hogy milyen kioperált szövetekről volt szó, az viszont igen, hogy mire kellettek a maradványok. A férfi felesége mentőkutyák kiképzéséhez használta az emberi szöveteket, az ebeket katasztrófák túlélőinek felkutatására trenírozta a nő, aki a szövetdarabokkal az emberi hús szagát akarta megismertetni az állatokkal. A betegek természetesen mit sem sejtettek minderről, jelentette a DPA hírügynökség.

Az amersfoorti Meander egészségügyi központjának vezetői szóbeli figyelmeztetésben részesítették munkatársukat, akinek nevét nem hozták nyilvánosságra. "Rendkívül szakmaiatlan, elfogadhatatlan és az összes etikai szabályt megsértő" volt az orvos tette, nyilatkozta a kórház szóvivője csütörtökön. Az ügyről értesítették a holland egészségügyi hatóság illetékeseit is, akik vizsgálatot indítottak a visszaélés körülményeinek tisztázására.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58