Szúrt sérüléssel került kórházba a várandós nő

2008.03.22. 12:30
Mégsem biztos, hogy az élettársa szúrta hasba azt a 21 éves békéscsabai várandós nőt, akit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba szombat délelőtt - közölte a rendőrség. A kismamán időközben életmentő műtétet hajtottak végre, gyermekét császármetszéssel világra hozták.

A rendőrség korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a gyanú szerint a nőt 25 éves élettársa bántalmazta. Az azóta folytatott vizsgálat alapján azonban egyelőre nem tisztázódott, hogy baleset vagy bűncselekmény történt - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Vargáné Szombati Andrea. Elmondta: a férfit ugyan előállították, de nem gyanúsítottként hallgatták ki.

Az életveszélyes állapotban kórházba került, 32 hetes terhes nőn időközben életmentő műtétet hajtottak végre. Gyermekét császármetszéssel világra hozták. A kisbabát ezt követően a gyulai megyei kórházba szállították.

Mind az anyukának, mind az újszülöttnek súlyosak a sérülései, de állapotukat stabilizálták - közölte Solti Árpád, a békéscsabai Réthy Pál Kórház és Rendelőintézet ügyeletvezetője.