Az autótulajdonosok felelnének az anonim szabálysértésekért

Egy készülő kormányrendelet szerint az autótulajdonosok tíz- és ötvenezer forint közötti bírságot fizetnek, ha nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, hogy ki szabálytalankodott a volán mögött. Ha a tulajdonos "beárulja" a szabálysértőt, nem kell fizetnie.

A szabálytalan járművek tulajdonosát, üzemben tartóját büntetnék a rendőrök a jövőben, ha a szabálysértő sofőr kiléte ismeretlen marad, adta hírül a Népszabadság. A rendőrség a közlekedési szabálysértési esetek felében, különösen gyorshajtásnál nem tudja megállapítani, hogy ki az elkövető.

A mostani gyakorlat szerint csak akkor indíthatnak eljárást a szabálysértő ellen, ha a rendőrség rögzíti a gyorshajtást, és teljes bizonyossággal megállapítja, hogy ki az elkövető. Egy készülő kormányrendelet ennek vetne véget azzal, hogy az autótulajdonosokat tenné felelőssé az ismeretlenségbe burkolózó sofőr duhajkodásáért.

Európai összehasonlításban nálunk kiemelkedően magas a halálos közlekedési balesetek száma. Az Európai Tanács normája előírja, hogy a tagországoknak 2010-ig a felére kell csökkenteniük a 2000-ben mért számokat. A rendőrség által beszerzett modern sebességmérő eszközök egyelőre nem váltották be a hozzájuk fűződő reményeket.

Több barátom vezette az autót

Gazdagabb országokban a rendőrségi sebességmérőt felszerelik egy olyan alkalmatossággal is, amely azonosításra alkalmas fotót készít a szabálysértőről, Magyarországon az azonosítás csak akkor működik, ha az elkövetőt megállítják, és elkérik az iratait. Ha ez nem jön össze, a tulajdonosnak küldenek ki papírt, amelyben azt tudakolják, hogy ki vezette az adott időpontban a kocsit. Nem meglepő, hogy a tulajdonosok többsége "kölcsönadta barátainak az autót, és nem tudja, melyikük vezetett éppen", vagy "valamelyik családtagja vezetett, akit nem köteles megnevezni".

A Belügyminisztérium szerint Németországban és Franciaországban az autótulajdonosok vagy a jármű üzemben tartói felelnek az anonim szabálysértésekért. Ausztriában is a tulajdonos fizet - igaz, kisebb összegű büntetést - ezekben az esetekben.

A kormányrendelet-tervezet az ausztriaihoz hasonló szabályozást vezetne be, tehát tíz- és ötvenezer forint közötti közlekedésbiztonsági bírsággal sújtaná az autó tulajdonosát vagy üzemben tartóját, akkor is, ha nem lehet megállapítani, hogy ki szabálytalankodott. A rendelet tiltaná a közlekedésbiztonsági és a szabálysértési bírság együttes kiszabását. A bírság megfizetése után a tulajt nem érné más hátrány, például nem adnának neki büntetőpontot. Ha a tulajdonos vagy üzemben tartó "beárulja" az anonim szabálytalankodót, nem kell fizetnie.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

4 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04