Hét év börtön a berlini szurkálónak

Hét év fiatalkorúak börtönében letöltendő börtönre ítélte a bíróság azt a berlini kamaszt, aki tavaly májusban negyven embert sebesített meg késével a berlini főpályaudvar avatóünnepségén.

Hétéves börtönbüntetésre ítélte egy német bíróság azt a 17 éves kamaszt, aki tavaly májusban késsel válogatás nélkül szurkálva több tucat embert megsebesített a berlini főpályaudvar avatását ünneplő tömegben.

A pénteken kihirdetett ítélet szerint a - tett elkövetésekor még 16 éves - kamasznak fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézetében kell letöltenie a kiszabott szabadságvesztést.

Az ámokfutó 41 embert sebesített meg a berlini főpályaudvar avatásáról már hazafelé tartó tömegben. Több személyen életmentő műtétet kellett végrehajtani. Sok sérült a szúrt vagy vágott sebek mellett vírusfertőzést megelőző kezelést is kapott, mert az első áldozatok egyike HIV-fertőzött volt, így fennállt a veszély, hogy a testét megjárt kés másokat is megfertőzhetett. A fertőzést szerencsére senki sem kapta el.

A bíróság az ítélet indoklásában elismerte, hogy az elkövető a cselekmény idején alkoholos befolyásoltság alatt állt, így nem volt teljesen tudatában tettei súlyának, s nem is vezérelte gyilkos szándék. Felrótta viszont az elkövető közömbösségét az iránt, hogy áldozatai esetleg meg is halhattak volna; súlyosbító körülményként esett a latba az is, hogy a sérültek egy részét nagyon megrázták a történtek, s a lelki trauma életük későbbi részére is sokáig kihathat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32