A fia ölte meg Taczman Eleket és a nevelőanyját

2006.02.16. 12:54
Megtalálták a február 5-én megölt Taczman házaspár gyilkosát. Apját és nevelőanyját Taczman Eleknek, a fogathajtás örökös bajnokának a fia ölte meg. Őrizetbe vették a múlt heti hajdúböszörményi gyilkosság gyanúsítottjait is.

A fia ölte meg brutális kegyetlenséggel apját, Taczman Eleket az ismert fogathajtót és nevelőanyját, közölte a rendőrség csütörtökön Szolnokon.

Február 4-én éjjel jászberényi családi házukban elkövetett tettéről a 21 éves ifj. T. Elek néhány órával ezelőtt részleges beismerő vallomást tett. A kettős gyilkosság okáról egyelőre annyit tudni, hogy a fiú szabadulni akart attól a szoros családi köteléktől ami körbe vette - mondta sajtótájékoztatón Házi István dandártábornok, Jász-Nagykun-Szolnok megye rendőrfőkapitánya.

Agresszív természetű áldozat

A rendőri vezető emlékeztetett arra, hogy a bűncselekményt a fiú jelentette be másnap a rendőrségnek, miután ő - akkori elmondása szerint - egy barátjánál töltött éjszakai házibuliról hazaérkezett.

A nyomozásban 30 rendőr vett részt, azt több szálon indították, mert feltételezték, hogy a fogathajtónak agresszív természete miatt lehettek haragosai, és szóba jöhetett a rablógyilkosság is, miután a lakóház egy részét rendszeresen idegeneknek adták ki. Nehezítette a munkát, hogy a kérdéses éjszakán a bűncselekménnyel kapcsolatban a szomszédok közül senki nem látott és nem hallott semmit.

Makarenkói módszerek

A nyomozók sok személy mellett kihallgatták ifj. T. Eleket is, akinek alibijéről időközben kiderült, hogy hamis, illetve önként elmondott információi alapján egyre inkább a látókörbe került. A ráterelődött gyanú miatt őrizetbe vették, és a kihallgatások során részleges beismerő vallomást tett az apja illetve nevelőanyja ellen előre eltervezett tettéről.

Újságírói kérdésre, hogy milyen volt a főiskolára járó fiút feltehetően sértő szoros családi kötelék, Házi István azt válaszolta, hogy a hirtelen haragú apa "makarenkói módszerekkel" is nevelte fiát.

Rendkívüli brutalitással

Kapocsi Zoltán alezredes, bűnügyi osztályvezető a részletekről elmondta: a bűncselekmény látványa még a pályán hosszabb ideje dolgozó nyomozókat is megdöbbentette. A fiú éjszaka, álmukban támadt apjára és nevelőanyjára. A rendkívüli brutalitással elkövetett kettős gyilkosság naturális részleteiről azonban nem kívánt beszélni.

Miután ifj. T. Elek beismerő vallomást tett, a rendőrség kezdeményezi előzetes letartóztatásba való helyezését, a nyomozás még várhatóan több hónapig eltart.

Őrizetbe vették a hajdúböszörményi gyilkosság gyanúsítottjait

Őrizetbe vették a múlt heti hajdúböszörmény-pródi brutális gyilkosság két gyanúsítottját, egyikük az áldozat nevelt fia, jelentette be Halmosi Zsolt Hajdú-Bihar megyei rendőrfőkapitány csütörtökön Debrecenben.

A gyilkosság még február 9-én éjszaka történt, a 46 éves egyedül élő férfira álmában támadták rá és több késszúrással ölték meg. Az áldozat holttestére munkatársai találtak rá másnap reggel tanyasi háza egyik helyiségében.

Kasko László, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya vagyonvédelmi alosztályának vezetője újságíróknak elmondta: a helyszínelést és az adatgyűjtést követően öt nap alatt találták meg a gyilkossággal gyanúsítottakat. Egyikük az áldozat 26 éves hajdúböszörményi nevelt fia, a másik egy 19 éves pródi férfi, akit tettestársa egy helyi kocsmában vett rá a gyilkosságra.