Olivér
4 °C
8 °C

Tanzániában rájár a rúd a pigmenthiányos emberekre

Tanzániában elterjedt gyakorlatnak tűnik, hogy a sámánok megölik az albínókat, levágják testrészeiket, például az ujjaikat abban a hiedelemben, hogy így meggazdagodhatnak. Az elnök véget akar vetni a kegyetlen és gyilkos babonának.

Jakaya Kikwete tanzániai elnök szerdán több rendeletet is hozott az albínók védelmében, jelentette az AFP. Az afrikai ország vezetője megelégelte, hogy a sámánok megölik és megcsonkítják az albínókat, mert úgy hiszik, hogy ez szerencsét hoz.

"Azt hallom, hogy az emberek megölik az albínókat, levágják testrészeiket, például az ujjaikat abban a hiedelemben, hogy így meggazdagodnak" - mondta a tanzániai elnök szokásos havi televíziós beszédében. "Ez értelmetlen kegyetlenség, aminek véget kell vetni" - tette hozzá.

Jakaya Mrisho Kikwete, 58 éves politikus, 2005 óta elnöke Tanzániának

Az afrikai országban tavaly 19 albínót gyilkoltak meg és ketten nyomtalanul eltűntek. Az országban élő pigmenthiányos emberek csoportjai az utóbbi időben többször is jelentkeztek a rendőrségen azzal, hogy veszélyben érzik magukat.

Jakaya Kikwete most arra utasította a tanzániai rendőrségét, hogy kutassák fel a gyilkosságokért és a csonkításokért felelős sámánokat. Az országban élő albínókat pedig regisztrálni kell, hogy jobban meg tudják védeni őket.

Az afrikai országban egyébként nem ritka, hogy a törzsi orvoslásban hívő sámánok elhunyt csecsemők tetemeit ássák ki, kivágják nemi szerveiket vagy más testrészüket és ezekből különböző italokat, "gyógyszereket" készítenek.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?