Harmadszor is elmaradt a döntés a körmendi gyerekgyilkosság ügyében

Ismét rosszul lett Tánczos Gábor, a körmendi gyermekgyilkosság vádlottja, ezért az utolsó szó jogán mondott beszédét - amelyben tagadta bűnösségét és a bűncselekmény elkövetését - félbehagyta kedden a Legfelsőbb Bíróságon. Tánczos Gábor szerdán folytatja az utolsó szó jogán megkezdett mondandóját.
Az utolsó szó jogán tartott beszéde közben rosszul lett Tánczos Gábor, ezért az ítélethozatalt holnapra halasztották a Legfelsőbb Bíróságon (LB). Az ítélethozatalt immár harmadik alkalommal halasztják el, mert korábban Tánczos egyszer rosszul lett, a megismételt tárgyaláson pedig epilepsziás rohamot kapott. Ezért a bíróság a pszichiátriai szakértői vélemény figyelembevételével - a feszültség átmeneti ideggyengeséghez vezet a vádlottnál - a tárgyalás zárttá nyilvánítása mellett döntött. Tánczos ezzel kapcsolatban beszédében elmondta, ő örül a nyilvánosságnak, mert így mindenki hallhatja az igazságot.

Felháborodott az ügyész kijelentése miatt

Az ügyész záróbeszédében megalapozottnak találta az első fokú bíróság ténymegállapítását, és az ítélet helybenhagyását kérte. Tánczos utolsó szó jogán elmondott beszédében elmondta, meglepődött és felháborodott az ügyész azon kijelentésén, hogy a bűnjelek csak véletlenül keveredhettek össze. Ennek kapcsán szólt arról, hogy az áldozat lakhelyéről származó szőnyeget és az ő ruháját ugyanabban zsákban szállították, így a ruházatán talált mikronyomok magyarázatánál legalább a gondatlanság feltételezhető ( Kétségek Tánczos Gábor bűnössége körül).

Ártatlannak vallotta magát

Az utolsó szó jogán elmondottakban Tánczos Gábor több olyan tanúvallomást idézett, amely szerinte azt bizonyítja, hogy nem volt agresszív természetű, senkivel nem volt konfliktusa, sőt néha még szomszédjának gyermekére is felügyelt. "Ehhez a két kézhez semmilyen vér, bűncselekmény nem tapad" hangsúlyozta a vádlott.

A vád szerint a büntetlen előéletű 19 éves fiatalember 1998. április 1-én délután követte az iskolából egyedül hazatérő 11 éves Zsófiát, majd a lakásba bejutva rátámadt. Többször megütötte, leteperte, a keze ügyébe került cserépszoborral leütötte, majd az elernyedt gyermek torkát késsel megvágta. A holttestre a hazatérő apa talált rá.

A brutális gyilkosságot Tánczos már egyszer beismerte

Tánczos Gábor már a nyomozás kezdeti szakaszában a rendőrség látókörébe került. Előzetes letartóztatásba helyezték és meggyanúsítását követően beismerő vallomást is tett, ám azt később visszavonta és azóta következetesen tagad.

A vádlottat 1999 márciusában nem jogerősen 14 év szabadságvesztéssel sújtotta a Vas Megyei Bíróság, de az LB az év novemberében megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte az ítéletet, és új bizonyítási eljárás lefolytatására utasított. A Vas Megyei Bíróság tavaly februárban ismét kimondta Tánczos Gábor bűnösségét, és 13 évet szabott ki; a védő fellebbezése nyomán azonban újra a Legfelsőbb Bíróság elé került az ügy.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

7 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19