Újabb tankerbaleset

Hongkong partjainál kigyulladt egy húszezer tonna cseppfolyósított földgázt szállító tartályhajó. Ha a tüzet nem sikerül megfékezni, a hajó felrobbanhat.
Hongkongból és más kínai kikötőkből tűzoltóhajók futottak ki, hogy megpróbálják a Gaz Poem géptermében keletkezett tüzet megfékezni, közölte a BBC. Ha a tüzet nem sikerül időben eloltani, a hajó felrobbanhat.

A személyzet megmenekült

A legénységnek a tűz kitörésekor még sikerült lehorgonyoznia a panamai hajót, majd a teljes személyzet elhagyta a tankert. A hajó a kínai Jan Tien kikötőjébe tartott, most a partoktól negyven kilométerre áll. A hatóságok minden más hajót távol tartanak a baleset helyszínétől, nehogy azokra is átterjedjen a tűz.

A szél segít

Ravi Dewan, a hongkongi mentőegységek irányítója szerint a szél a segítségükre lehet, mert a tüzet a hajó hátsó része felé tolja, így az talán nem éri el a tartályokat. Dewan szerint, ha elsüllyed a hajó, de a tartályok sértetlenek, akkor nem fenyeget környezetvédelmi katasztrófa.

Néhány nappal a Prestige katasztrófája után

A baleset néhány nappal azután történt, hogy a libériai Prestige olajszállító hajó Spanyolország partjainál kettétört és elsüllyedt. A hajóból legalább húszezer tonna nehézolaj ömlött a vízbe, az Atlanti-óceánon így 280 kilométer hosszú és 30 kilométer széles olajszőnyeg alakult ki. A Prestige elsüllyedése az utóbbi évtizedek legszörnyűbb környezeti katasztrófáját okozta.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25