Letöltendő börtönt kér az ügyész Tasnádinak

Letöltendő szabadságvesztést kért az ügyész a többek között bűnszervezet létrehozásával vádolt Tasnádi Péternek. Tasnádi a vádbeszéd alatt fennhangon közölte, hogy ezt nem bírja hallgatni, majd elhagyta a tárgyalótermet.
Tasnádi Péter, illetve hat társa esetében letöltendő szabadságvesztést indítványozott, másoknál felfüggesztettet, illetve a bűnpártolással vádolt Tasnádi Judit, a feleség esetében próbára bocsátást kért vádbeszédében az ügyész, aki javarészt a vádirattal egyezően tartotta fenn a vádat. Tasnádi Péter esetében a vagyonelkobzás alkalmazását is javasolta az ügyész.

Tasnádi Péter
A vád szerint Tasnádi felbujtóként önbíráskodást, súlyos testi sértést, adócsalást, tettesként pedig zsarolást, lőfegyverrel visszaélést, adócsalást, sikkasztást és bűnszervezet létrehozásának, illetve irányításának bűntettét követette el. A többi vádlott egy része az erőszakos bűncselekményekben, másik csoportja pedig a gazdasági bűncselekményekben volt Tasnádi társa a vádbeszéd szerint.

Tasnádi kivonult

A vádbeszédet egy új tárgyalóügyész adta elő. A vádbeszéd egyik része a vádirat megismétlése volt, másik része pedig sok esetben a sértettek, tanúk rendőrség előtt tett vallomására hivatkozott, mivel ezek a személyek a bírósági eljárásban vagy nem kerültek elő, vagy visszavonták, megváltoztatták korábbi terhelő vallomásukat.

A két és fél éve előzetes letartóztatásban lévő Tasnádi a vádbeszéd közben fennhangon kijelentette: ezt nem tudja végighallgatni, mire a bíróság figyelmeztette, ha közbeszól, kénytelenek őt kivezettetni. Ekkor Tasnádi megkérdezte: köteles-e az ügyészt végighallgatni, s amikor a bírói tanács elnöke erre úgy felelt, hogy nem, elhagyta a termet.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32