Ödön
1 °C
11 °C

Nyomoznak Tasnádi elmeorvosi vizsgálata ügyében

2007.12.18. 10:10
Elképzelhető, hogy megvesztegették azokat az elmeorvosi szakértőket, akik tavaly ősszel közepesen beszámíthatatlannak találták Tasnádi Pétert, akinek így visszamenőleg enyhítették a büntetését.

Nyomozást indított ismeretlen tettesek ellen a Budapesti Nyomozó Ügyészség Tasnádi Péter elmeszakértői vizsgálatával kapcsolatban, értesült a Magyar Nemzet. A napilap keddi cikkéből kiderül, hogy gyanúsítottja még nincs a történetnek, de a körülbelül két hete vizsgálódó ügyészség vesztegetést sejt a Tasnádi Pétert közepesen beszámíthatatlannak nyilvánító, büntetése mérséklését eredményező szakértői vélemények mögött.

A lap információját Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője is megerősítette, de többet a nyomozás érdekeire tekintettel nem árult el, így azt sem közölte, hogy kihallgatták-e már az ügy érintettjeit: Tasnádit, az ügyvédjét, Tuza Pétert és a szakértői véleményt elkészítő elmeorvosokat.

A nyomozás azután indult, hogy novemberben a Fővárosi Bíróság elé került egy újabb szakvélemény, ami szerint a más ügyek miatt továbbra is bíróság előtt álló - de szabadlábon védekező - egykori vállalkozó egyáltalán nem kóros elmeállapotú, nem szenved elmesorvadásban, legfeljebb kisebb személyiségzavarban szenved. (Tasnádit és társait ebben az eljárásban bűnszervezetben, felbujtóként elkövetett emberölés előkészületével és életveszélyt okozó testi sértéssel vádolják.)

Tasnádi júliusi szabadulása képekben

Emlékezetes, hogy 2006 szeptemberében nagy visszhangot váltott ki, amikor Nagy Ervin és Gaál Katalin egybehangzóan megállapították, hogy Tasnádi közepes mértékben volt beszámítható a bűntettei elkövetésekor, mivel már tíz évre visszamenőleg kóros elváltozások mutathatók ki az elméjében. Ezt a szakértői véleményt Antal Albert is alátámasztotta, a kollégáival egyetértő harmadik szakértő konkrétan homloklebeny-sorvadást állapított meg.

A 2002-ben önbíráskodás, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés és adócsalás miatt jogerősen elítélt Tasnádi Péter ügyvédje ezekre a szakértői jelentésekre alapozva kért perújítást és érte el a büntetés mérséklését: az új eljárásban az eredetileg kiszabott négy és fél év szabadságvesztés helyett csak két és fél év börtönt szabott ki a bíróság. Mivel Tasnádi ennél többet ült, elvileg kártérítésre is igényt tarthat, hacsak az ügyészségi nyomozás bizonyítottnak nem látja az elmeorvosok megvesztegetését.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?