Árpád
-2 °C
4 °C

Tűzoltótankkal is oltották a Tátrát

2005.08.02. 10:59
A környezetvédők és a hatóságok között abban sincs egyetértés, hogy mekkora kárt okozott a hétvégi tátrai tűzvész. A természetvédők szerint a tavalyi orkán után hiba volt, hogy a gyúlékony gyökereket nem szedték össze.

A tűzoltóság szerint tizenkétmillió koronás (hetvenötmillió forint) kárt okozott a hétvégi tátrai tűzvész, a környezetvédők ennek többszörösét saccolják, írja az Új Szó.

A gyúlékony gyökerekhez nem nyúlnak

#alt#
Tűzoltás a Tátrában (Fotó: Piros Péter)

A tűzvész veszélyére június elejétől több környezetvédő szervezet is figyelmeztetett, mondta el a pozsonyi napilapnak Lubica Trubíniová természetvédő, aki szerint egy hónappal ezelőtt nem a Tátra legvédettebb övezetében, a Koprová és a Tichá-völgyben kellett volna megkezdeni a tavaly ősszel szélvész sújtotta terület tisztítását.

A természetvédőnek "az az érzése", hogy a Magas-Tátrában csak a kidőlt fák törzseit szedik össze, mivel ezért kapnak pénzt, a gyúlékony gyökerekhez nem nyúlnak.

A miniszter nem érti

Simon Zsolt földművelésügyi miniszter csodálkozásának adott hangot, hogy a környezetvédők büntetlenül, mindennemű következmények nélkül vádaskodhatnak és közzétehetnek felelőtlen nyilatkozatokat. Vádjaikat megalapozatlannak tartja, és szerinte abbahagyhatnák végre a támadásokat.

A 230 hektárra szétterjedt tűz oltásával elsősorban a levegőből próbálkoztak. Az akcióban 30 tűzoltóautót, 4 ciszternát, 3 speciális Mercedes Unimog gépkocsit, egy tűzoltó tankot, négy helikoptert és négy repülőgépet is bevetettek. A tüzet végül az eső oltotta el.

Tavaly novemberben orkán pusztított a Magas-Tátrában több ezer hektáron. Riport a helyszínről>>>

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?