Tagad a késeléssel gyanúsított taxis

A taxis körökben mezítlábas taxisokként emlegetett City Cab pár fős gárdájához tartozó G. István a Blikknek úgy nyilatkozott, hogy nem ő szúrta meg viteldíj miatt reklamáló angol utast. Az ügy idáig egyetlen gyanúsítottja szabadlábon védekezhet, az ügyészég fellebbezettt a bírói döntés ellen.

"Két részeg angol erőszakoskodott a barátommal" - mondta az a jelenleg szabadlábon védekező taxis a Blikknek, akit a rendőrök azzal gyanúsítanak hogy ő késelt meg egy angol férfit március 3-án, pénteken hajnalban. A City Cab pár fős gárdájához tartozó G. István állítja: nem ő szúrta meg viteldíj miatt reklamáló utast. Elmondása szerint taxis barátja, K. Lajos riasztotta, és ő segíteni akart kollégájának akivel erőszakoskodtak utasai, még autóját is megrongálták. G. István szerint az angolok őt is megverték, megrugdosták.

Mint ismeretes a II. kerületi Fillér és Káplár utca kereszteződésében pénteken hajnalban összeszólalkozott a fuvardíjon egy 38 éves brit állampolgár, budapesti lakos és egy turistaként itt tartózkodó 37 éves brit férfi három taxissal. A vitát bántalmazás követte, az egyik britet megszúrták, a penge a mellhártyát szúrta keresztül, és a szívtől egy milliméterre állt meg, a mentők életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. Az Indexnek a megszúrt férfi felesége elmondta. hogy a taxisok autóikkal bekerítették őket, és bottal estek nekik.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság még március 5-én, vasárnap elutasította az ügyészségi indítványt az őrizetbe vett G. István előzetes letartóztatásba helyezésére, a bírói indoklás szerint "a rendelkezésre álló adatok bűncselekmény megalapozott gyanújának alátámasztásához nem elegendőek". A végzés ellen az ügyészség fellebbezett, így az nem jogerős.

A BRFK sajtóügyeletese arról tájékoztatta az Indexet, a 33 éves G. István ellen életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt folyik eljárás, az ügy tisztázása érdekében folynak a kihallgatások, egy másik taxist is meghallgattak már, de az ügy harmadik taxis szereplőjét - aki állítólag bézbólütővel vett részt a konfliktusban - még keresik a rendőrök, az ő szerepét és kilétét még nem sikerült idáig tisztázni.

City Cab, nem City Taxi

Hamisítják

Az Index korábbi értesüléseivel ellentétben az őrizetbe vett taxisofőr nem a City Taxi fővárosi társaság alkalmazottja, hanem a megtévesztésig hasonlító logójú City Cab taxiscsoport tagja. Tamás Miklós, a több mint húsz éve működő City Taxi elnöke korábban az Indexnek elmondta, hogy a logók hasonlósága miatt cégük egy évvel ezelőtt jogi lépéseket is tett. Tamás Miklós a Népszavának elmondta, hogy a tizenöt fős City Cab lemásolta a City Taxi logóját és a megtévesztő jelvény miatt sok utas összekeveri a két társaságot, a rendőrség azonban nem foglalkozott eddig érdemben beadványaikkal.

A City Cab gyakorlatilag utolérhetetlen "cég" nincsenek bejegyzve, szaknévsorban nem szerepelnek, interneten semmit nem találni róluk, taxis fórumokon többnyire csak úgy hivatkoznak rájuk, mint plázáknál utasokra vadászó, extrém magas fuvardíjakat bezsebelő "mezítlábas taxisok", "hiénák". A rendőrség személyiségi jogokra hivatkozva nem árulja el, hogy melyik társaság tagja az őrizetbe vett G. István.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17