Két embert keresnek a taxisgyilkosság miatt

2006.02.06. 15:06
Lelőttek egy taxisofőrt csütörtök éjjel Sopron külterületén, a rendőrség két húsz-harmic év körüli férfit gyanúsít a gyilkossággal. Azonosításuk azonban eddig nem sikerült, a rendőrség ezért kéri mindazok segítségét, akik a kérdéses időben a környékén tartózkodtak.

Két embert keres a soproni taxisgyilkosság miatt a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság, a rendőrség egymilliós jutalmat is kitűzött a nyomravezető részére, derül ki a rendőrség hétfőn délután kiadott közleményéből. A két 20-30 év körüli soproni vagy annak környékén lakó férfi ellen nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt nyomoznak.

A rendőrség adatai szerint a két férfi február 2-án este, fél tizenegy után pár perccel Sopronban az Erzsébet kert előtti nyilvános telefonfülkéből taxit rendeltek. H. Antal Károly arrafelé volt fuvarban, a buszmegállóban várakozó két férfit körülbelül tíz perc múlva fel is vette kocsijába.

Az utasok Harka irányába, a Brandmajorhoz vezető bekötőúthoz vitették magukat, ahol a sofőrt egy pisztollyal fejbelőtték, a nála lévő tízezer forintot magukkal vitték. A gyilkosság elkövetése után feltehetőleg gyalog mentek vissza Sopronba.

Közepes testalkatúak

A feltételezett elkövetők egyike egy 175-180 cm magas, közepes testalkatú 20-30 év közötti férfi, aki sötét kabátot, és sötét színű kötött sapkát viselt. Hasonló korú társa 170 cm magas, közepes testalkatú férfi, aki sötét kabátot viselt, írja a HavariaPress. Azonosításuk azonban eddig nem sikerült, a rendőrség ezért kéri mindazok segítségét, akik a kérdéses időben a környékén tartózkodtak.

Várják azok jelentkezését is, akik ugyanekkor a Sopront Harkával összekötő úton közlekedtek és ott fentieknek megfelelő leírású gyalogost vagy gyalogosokat láttak Sopron felé haladni. A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrfőkapitány az ügy nyomravezetőjének egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki.