Egy hónapja nem temetik el a Kecskeméten elhunyt cigány fiút

2004.08.25. 14:51
Legkésőbb szerdán kellene eltemetni a rendőri intézkedés közben elhunyt roma fiatalember, Jakab Richárd holttestét, mert a törvény szerint erre a halál időpontjától számított harminc nap áll rendelkezésre, közölte a kecskeméti patológia főorvosa, aki szerint a holttest "az oszlás állapotában van". A szertartást szombatra halasztották, de ennek okai egyelőre nem ismertek.
A törvény szeirnt a halál időpontjától számított harminc nap alatt kell eltemetni a holttestet, ami a Kecskeméten, rendőri intézkedés közben elhunyt roma fiú, Jakab Richárd esetében augusztus 25-én telik le.

"Jelen pillanatban a holttest az oszlás állapotában van, mivel teremhűtést alkalmazunk a patológián" - mondta Lesznyák József, a kecskeméti patológia főorvosa. Négy fokon tárolják a tetemeket, így nem lehet tovább várni a temetéssel. Mint mondta, nem lehet lefagyasztani a holttesteket, "mert akkor sem boncolni, sem a végtisztességre előkészíteni nem lehet" őket.

A főorvos kedden hivatalos levélben értesítette a kórház igazgatóját, hogy a törvényes határidőn belül nem került sor a temetésre, ezért kérte, tegye meg a lépéseket a temetés megindítása ügyében. "A törvény szerint ha a hozzátartozók nem intézkednek az elhunyt temetéséről, az önkormányzatnak közköltségen kell gondoskodni a végtisztességről" - mondta a főorvos.

Szombaton temetik

Lesznyák József nem tudta megmondani, miért halogatják a szertartást, mert a tervek szerint szerdán kellett volna eltemetni az elhunytat. Városi Zsuzsanna, megyei tiszti főorvos elmondta, nem avatkoznak bele az ügybe, mert "minden körülmény ismert, a hozzátartozók is ismertek, ezért meg kell várni, amíg a jogi vonatkozású kérdések tisztázódnak".

"Szombaton 15 órakor lesz a temetés, de arról nincsenek információink, miért halasztották el a szertartást" - mondta az Indexnek Varga József, a Kecskeméti Köztemető vezetője.

"Mi régen kiadtuk a temetkezési engedélyt, a hozzátartozóktól kéne megérdeklődni, hogy miért nem temették el" - mondta az Indexnek Dr. Szabó Ferenc, Bács-Kiskun megyei főügyész. Elmondta, a család ügyvédje néhány hete újabb orvosi szakértői vizsgálatot kért, és az ügyészség most vizsgálja, hogy teljesítheti-e ezt a kérést. Szabó felhívta a figyelmet, az újabb orvosi vizsgálat nem befolyásolja a temetést, hiszen a szakértő a korábbi leletek alapján dolgozik majd.

Rendőri intézkedés közben meghalt

Az eddigi szakértői vélemények szerint öröklött szívbetegség végzett a 19 éves Vajda Richárddal, aki július 25-én vesztette életét Kecskeméten, miközben egy szolgálaton kívüli rendőr a földre szorította. A rendőrt előbb felfüggesztették, majd visszahelyezték a szolgálatba, miután a vizsgálat megállapította, hogy nem felelős a fiatalember haláláért.

Az ügyben ombudsmani vizsgálat is indult, a Roma Polgárjogi Alapítvány független vizsgálatot követelt. A tragédia után egy héttel a kecskeméti romák incidensekkel kísért csendes megemlékezést tartottak.