Tízezreket várnak Simon Tibor temetésére

A szervezők szerint több tízezer ember vesz részt kedden Simon Tibor temetésén. Vidékről, sőt külföldről is érkeznek külön autóbuszokkal a gyászolók a szertartásra. Közben folytatódik a nyomozás: a Fővárosi Főügyészség szerint a Simon-ügy minden gyanúsítottja megvan.
A család akaratának megfelelően kedden délután fél háromkor kísérik utolsó útjára a Farkasréti temetőben Simon Tibort, a Ferencváros és a BVSC egykori, 16-szoros válogatott labdarúgóját. A különös kegyetlenséggel meggyilkolt Simon Tibor ravatalánál László atya celebrálja a megemlékezést, de elbúcsúzik a sportembertől az MLSZ, az FTC és a Sopron egy-egy képviselője is.

A Borsodi Liga lapja úgy tudja, hogy a koporsónál a zöld-fehérek részéről Lipcsei Péter, Dragóner Attila, Vincze Ottó és Szűcs Lajos, míg a soproniaktól Csiszár Ákos, Tóth Mihály, Vincze Gábor és Nagy Tamás állnak majd díszsorfalat.

A rendőrség és a BKV nem tervez különleges intézkedést

A Blikk információi szerint a szervezők 30-50 ezer emberre számítanak, viszont a BKV csak néhány ezerre, így semmilyen különleges intézkedést nem hoztak. A közlekedési vállalat sűríti majd az 59-es villamos és a 8-as busz járatait. A ma délután fél háromkor kezdődő temetési szertartásra Sopronból különvonat, több vidéki városból, sőt a környező országok magyarok lakta területeiről különbuszok érkeznek.

A rendőrség sem számít tömegre, sőt arra sem, hogy a gyászolók egy része átvándorol majd a gyilkosság helyszínére, a Lövőház utcába.

Folytatódik a nyomozás

Közben az ügyészségi nyomozóhivatal folytatja a nyomozást a gyilkosság ügyében. Hétfő délután kihallgatták a negyedik gyanúsítottat is Simon Tibor agyonverése kapcsán - értesült az Index. Úgy tudjuk, hogy a Café Allure bárban szintén biztonsági őrként dolgozó - de nem rendőr - férfi kihallgatásával bezárult a kör, azaz mindenkit megtaláltak, akinek köze van Simon halálához.

Tagadta bűnösségét az őrizetbe vett és gyanúsítottként hétfőn kihallgatott férfi - tájékoztatta az MTI-t Sódor István, a Fővárosi Főügyészség vezetője kedden.

A tanúvallomások egybevetése, valamint a videofelvételek alapján alaposan gyanúsítható a férfi azzal, hogy részt vett a bűncselekményben. Az ügyészség még nem döntött arról, hogy indítványozza-e a férfi előzetes letartóztatását.

A boncolás alkalmával tizenegy különböző sérülést találtak Simon Tibor holttestén.


Részletek>>

A végzetes éjszaka

Május másodikán helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság a harmadik gyanúsítottat, G. Jánost . A nyomozók megállapították, hogy Simon egy tettlegességig fajuló vitába keveredett egy eddig ismeretlen személlyel, és G. Jánossal. Simon Tibor kifutott a Café Allure nevű bárból; az utcán az egyik korábban előzetesbe helyezett személy elgáncsolta a futballedzőt. Ezt követően három férfi kezdte ütlegelni Simont: a két korábbi gyanúsított, és G. János.

A vallomások szerint Simon a verés közben felült, és bocsánatot kért. Ezután G. János bal öklével Simon arcába csapott, aki ettől "eldőlt". Az edző ezután nem mozdult, de G. János még egyszer hátba rúgta.
Részletek>>

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32