Temexpo, halálközeli élmény

Körülbelül kétszáz érdeklődő gyűlt össze a Hungexpo F pavilonjában a Temexpo 2007 megnyitójára. A hangulat családias, jelen van vagy harminc kiállító, köztük több külföldi, főleg a szakmában meghatározónak számító olaszok.

„A magyar lakosság évente 16 milliárd forintot költ temetkezésre, … egy átlagos temetés Magyarországon 100-160 ezer forintba kerül” – írta a meghívón az esemény rendezője, az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület, melynek egyik fő célkitűzése: „a magyar temetkezési szakma érdekképviselete úgy egyéni, mind szervezeti szinten.”.

„A kegyeleti szakma képes volt kompromisszumot kötni, és így ez a régió legnagyobb rendezvénye”, idézte fel a kiállításhoz vezető rögös utat megnyitójában az OTEI elnöke, majd mejegyezte, hogy a kegyeleti szakmának szüksége van a mindenkori kormány támogatására.

Azt már a Magyar Temetkezés áprilisi számát lapozgatva tudom meg, főleg a temetkezési szolgáltatásokról szóló reklámok szabályozását kifogásolják. A cég nevén és címén kívül semmi nem szerepelhet egy ilyen hirdetésben, és kéretlen reklámnak minősül, ha a honlapján bemutatja vállalkozása egész tevékenységét.

„Kedves látogatók, a szakmai profizmus mögött lássák meg a fájdalmat is”, bocsátja végül útjukra, egy vezetett sétára az elnök a látogatókat.

Az újságírókon kívül csak két nem szakmabelivel találkoztuk, ők azért jöttek, mert minden kiállítást megnéznek. Az újságírók pedig azért kerültek ide, hogy betekintést kapjanak „a temetkezés és a kegyeleti szolgáltatások korábban tabuként kezelt világába” és megismerkedjenek „a 21. századi trendekkel”.

Ez az első találkozásunk a kegyeleti trendekkel, de úgy tűnt, hódítanak a temetői pompaautók. Van már köztük elektromos változat is, mely „károsanyagkibocsátás és zajemisszió nélkül üzemel”. Kis vidéki plébániákon hasznos a hűtővel egybeépített ravatalozó. Terjedőben van a koporsólift, és visszatérhetnek a kézzel festett koporsók.

„Szerettünk volna ebbe az állóvízbe köveket dobni, koporsók és urnák formájában” – mondja a Kegyeleti Múzeum standján Hargittai Emil kurátor. 1994-ben Vácott a Fehérek temploma restaurálása közben találtak több mint kétszáz 1731 és 1838 között készült koporsót, melyeket festettek, gyakran eléggé fekete humorral. Ezek közül állítottak ki kettőt, és felkérték Gerő Andrást, elvenítse fel a dolgot, és fessen meg három koporsót Dante, Faludy és Huxley egy-egy kedvenc témájára.

Nagy szurkolói vagyunk a múzeumnak, mely humort szeretne vinni ebbe a borongós témába, de elég lehangoló volt hosszabb időt tölteni olyan helyen, ahol mindenkire jut legalább egy koporsó és két urna.

Egy óra után kezdtek jelentkezni rajtunk a depresszió tünetei. De biztos túlreagáltuk a dolgot vagy nem tudtunk eléggé szakmai szemmel nézni. A kiállítók többsége nem is igazán értette kérdésünket, nem nyomja-e le őket a foglalkozásuk.

„A hamvasztóberendezés is csak egy kazán!” – mondta például egyikük.

Másfél óra múlva már tényleg a halálunkat kezdtük tervezgetni. Én az urnás módszert választottam. Temetőben ugyan nem olcsóbb, mint a koporsós, de vannak benne lehetőségek.

Egy vidéki temetkezési vállalkozó azt mesélte, ügyfelei 99 százaléka azért viszi haza urnában az elhunyt hamvait, mert így olcsóbb, és titokban eleget is tud tenni a szétszórás módjára vonatkozó kérésnek.

A Magyar Temetkezés is azt írja, egyre többen viszik haza halottaik hamvait. „Pár év alatt megduplázódott azok száma, akik nem temettetik el hozzátartozóik hamvait, hanem az urnába helyezést követően hazaviszik. Növekszik azok száma is, akik egyszerűen a temetkezési cégnél felejtik halottjuk hamvait, de arra is volt példa, hogy egyszerűen kibobták az urnát a szemétbe”- irja egyik hírében a szakmai lap.

És itt jött el a pillanat, amikor rájöttem, lehet, hogy nehezebb lesz szabadulni a temetőtől.

„A temetkezési szolgáltatók szerint ezen a területen a jogszabályi szabályozások hiányosak. Biztosítani kellene az urnák folyamatos nyomon követését. Minden elhunytat megillet a tisztességes temetés, a hamvak kegyelettel elhelyezésének lehetősége.”