Bombariadó és kényszerleszállás Ferihegyen

Kényszerleszállást kellett végrehajtania a Malév New York-i járatának, mert egy ismeretlen telefonáló bejelentése szerint plasztikbombát rejtettek el a gépen. A gép sérülés nélkül landolt, és a tűzszerészek nem találtak robbanószerkezetet a gépen.
Kényszerleszállást hajtott végre egy Boeing 767-es típusú személyszállító repülőgép Ferihegyen, mert egy telefonos bejelentés szerint bombát juttattak a gépre. A Malév New York-i járata tizenegy óra negyvenkor szállt fel, és pár perc múlva, Tatabánya fölül kellett visszafordulnia a telefonhívás miatt.

Az utasok biztonságban vannak

"Emberi élet nincs és nem is volt veszélyben" - mondta el az Indexnek Pető Görgy, a reptér szóvivője. A Ferihegyi irányítóközpontot pár perccel 12 előtt figyelmeztette egy telefonáló. "A bejelentő szerint plasztikbomba van a New York-i járaton" - mondta el Krebsz Adrien, a Malév szóvivője a Havaria Pressnek. A gép sikeresen landolt, az utasok biztonságban elhagyták a gépet. A vizsgálat során a tűzszerészek nem találtak robbanószerkezetet a gépen.

Lefújták a riasztást

Az eset után közvetlenül riadóztatott mentőknél már lefújták a riasztást. "Kényszerleszálláshoz riasztottak minket, első lépcsőben hat mentőautóval indultunk a helyszínre, és további autók is bevetésre készen álltak" - mondta el az Indexnek Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19