Ötmillióan maradtak fedél nélkül Szecsuánban

2008.05.16. 14:13
Több mint 4,8 millió ember maradt hajlék nélkül Kína Szecsuán tartományában a hétfői 7,9-es erősségű földrengés után. Erről a helyi hatóságok számoltak be pénteken.

A hivatalos adatok szerint csaknem ötmillió ember keresett átmeneti menedéket valahol a tartományban. A hatóságok szerint a földrengésben legalább 50 ezren vesztették életüket, a sérültek száma összesen 159 ezer.

Szecsuánban kevés ház maradt épen. Hatalmas tömegek próbáltak és próbálnak védelmet találni a még álló épületekben. A hatóságok szerint eddig azért nem szembesültek a hajléktalanok problémájával, mert a földrengés miatt több várossal megszakadt a telefonösszeköttetés, az utak pedig járhatatlanok voltak az elmúlt napokban.

Egy 5,9-es erősségű utórengés miatt péntek délután egy időre fel kellett függeszteni a mentési munkálatokat. A földrengés által leginkább sújtott Pejcsuan (Beichuan) járás központjában újabb 17 túlélőt mentettek ki.

A túlélők közülük a leghosszabb időt, 97 órát egy negyven év körüli vállalkozó töltötte a romok alatt.