18 milliós állami támogatást nyúlt le egy szekszárdi cég

2005.12.14. 12:34
Csalást derített fel a rendőrség Tolna megyében. A 'vállalkozók' csökkent munkaképességűeket használtak fel közpénzek megszerzésére.

Letartóztatta a bíróság annak a Tolna megyei cégnek két tulajdonosát és ügyvezető igazgatóját, akik csökkent munkaképességű dolgozók foglalkoztatása címén csaltak ki (a gyanú szerint) 18 millió forintos állami támogatást, közölte Szíjártó István ezredes, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója szekszárdi sajtótájékoztatón szerdán.

A Multivitál Kft. büntetett előéletű tulajdonosai és vezető tisztségviselője ellen jelentős értékre, bűnszövetségben elkövetett csalás bűntettének alapos gyanúja miatt folyik nyomozás. Az eljárás adatai szerint a szekszárdi illetőségű tulajdonosok azért hozták létre vállalkozásukat, hogy bűncselekmény útján, megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatása címén jussanak állami támogatáshoz.

Bérjegyzék - az volt

A komlói bejegyzésű, munkaruházat-gyártást és csomagolás-technikai tevékenységet megjelölő cég októbertől két telephelyen összesen háromszáz nagymányoki és bátai emberrel kötött munkaszerződést. Az első fizetésnapon aláíratták a kiszolgáltatott dolgozókkal a bérjegyzéket, mondván, hogy hamarosan megkapják a bérüket, majd a listával igazolva a csökkent munkaképességűek foglalkoztatását, felvették az állami támogatást.

A háromszáz ember járandóságát november végére ígérték kifizetni, azonban november 28-án arról értesítették a két település polgármesterét, hogy a céget eladták, az új tulajdonosnak pedig átadtak több millió forintot. A nyomozás adatai szerint a tulajdonosként bejegyzett személyt rá akarták venni, hogy álljon a dolgozók elé, és mondja azt, hogy megkapta a pénzt, de ellopták tőle.

Arra az újságírói kérdésre, hogy mivel zsarolták a szentesi lakost, a bűnügyi igazgató egyelőre nem válaszolt. Szíjártó István elmondta, a rendőrség egy újságcikk miatt indított vizsgálatot december 2-án, és egy házkutatáskor sikerült minden terhelő okiratot és 13 millió forintot is lefoglalni.