Hi-tech autótolvaj bandát fogott el a rendőrség

Szinte elkótyavetyélték a lopott nagy értékű kocsikat azok az autótolvajok, akiket összehangolt akció keretében fogott el a Fejér megyei rendőrség. A gyanú szerint a kocsikat egyben és alkatrésznek lopták, a rendőrök 24 kocsit találtak meg egyben, és négy teherautónyi alkatrészt foglaltak le. Az orgazdák egy-egy többmilliós autót pár százezer forintért vettek át.

Üzletszerű gépkocsilopásokra szakosodott bűnözői csoportot fogott el összehangolt akcióban a rendőrség - közölte pénteki sajtótájékoztatón Gara József, a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója. A bűnszövetségben dolgozó hattagú csoportot július 4-én különböző helyeken, de egyidőben fogták el; négyen már előzetes letartóztatásban vannak, a két orgazda pedig szabadlábon védekezik. Az ügyben még további őrizetbe vételek és újabb gyanúsítottak vizsgálatba vonása is várható.

A rendőrség egy zsámbéki családi ház udvarán megtalálta a lopott autók tárolóhelyét is: az akció során 24 még egyben levő gépkocsit, valamint az orgazdáknál és a csoport tagjainál összesen négy IFA teherautónyi alkatrészt foglaltak le. A lefoglalt gépkocsik közül háromnál még nem változtatták meg az eredeti egyedi azonosítójeleket, - így azok rövidesen visszakerülhetnek a tulajdonosaikhoz - a többit szakértői vizsgálatnak vetik alá.

A kár legalább 41 millió forint

A leleplezett csoport a vizsgálat eddigi adatai szerint legalább 41 millió forint kárt okozott a lopásokkal, amiből 13,5 millió forint megtérült a három eredeti azonosítójelű autó révén. Az autótolvajok Fejér, Komárom-Esztergom, Vas és Pest megyében, valamint Budapesten tevékenykedtek. A csoport elfogása előtti napokban például Székesfehérváron és Tatabányán hat autót loptak el 25 millió forint értékben.

A banda többnyire büntetett előéletű, zsámbéki és budapesti lakosokból állt, valamint egy romániai magyar állampolgárból, aki az autókat megrendelte. Őt akkor fogták el, amikor megérkezett egy lopott kocsi átvételére. Az autókat emellett totálkáros, törött autók tulajdonosainak megrendelésére, illetve alkatrész céljára lopták.

Hi-tech tolvajok

A tolvajok a több napos "felderítő munkával" kiszemelt gépkocsik indítási és védelmi rendszerét számítógéppel vezérelt mobil dekódoló berendezéssel, egy-két perc alatt hatástalanították. Dolgukat megkönnyítette, hogy a csapat egyik tagja kiválóan ért az elektronikus szerkezetekhez.

A lopott autókat szinte elkótyavetyélték: egy tízmilliós kocsit például 250 ezer forintért vett át tőlük a megrendelő, és 350 ezer forintnál nagyobb összeget egy kocsiért sem kaptak.

A csoport ellen folytatólagosan, bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett többrendbeli, jelentős értékű lopás bűntette miatt folyik a vizsgálat. A leleplező akcióban a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága és több rendőri egység - köztük az ORFK különleges felderítő osztaga vett részt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58