Tasnádi Péter újra házi őrizetben

2008.06.05. 10:29
Szerdán megszüntette Tasnádi Péter előzetes letartóztatását a bíróság és házi őrizetbe vette az egyebek mellett bűnszervezet létrehozásával vádolt vállalkozót.

Négy és félhavi előzetes letartóztatás után a bíróság szerdán újra házi őrizetbe helyezte Tasnádi Pétert, az egyebek melllett bűnszervezet létrehozásával vádolt egykori vállalkozót. Tasnádit csaknem három éves előzetes letartóztatást követően tavaly júliusban helyezte házi őrizetbe a bíróság, a jogszabályok alapján ugyanis három évig lehet ítélet nélkül valaki előzetes letartóztatásban és ez az idő tavaly ősszel lejárt volna. A Tasnádi elleni per máig sehol sem tart.

Tasnádi Pétert idén januárban vették ismét őrizetbe addigi szállásadója feljelentése nyomán. A férfi azt állította, Tasnádi kölcsönkért, majd elsikkasztott tőle 20 millió forintot. A rendőrség a bűnismétlés elkerülése érdekében javasolta Tasnádi ismételt letartóztatását, amit szerdai határozatával újra házi őrizetre változtatott a bíróság. Ennek oka, hogy a folyamatban lévő eljárásokat még hétfőn egyesítette a bíróság, ez pedig azt eredményezte, hogy enyhíteni kellett a kényszerintézkedést. Tasnádi ugyanis összességében már több mint 3 esztendőt töltött előzetesben, ítélet nélkül pedig ennél hosszabb ideig nem lehet senki letartóztatva.

Tasnádit egyebek mellett emberölés előkészületével vádolja az ügyészség, a vádhatóság szerint a férfi meg akarta öletni volt feleségét, illetve annak új férjét.