Hetven halott a szumátrai földrengésben

Azonnali orvosi segítséget kértek az indonéz hatóságok a Szumátra szigetét megrázó földrengés után. Egyelőre hetven halottról tudni, de ezrek rekedhettek a romok alatt.

A Richter-skála szerint 6,3-es erősségű földrengés rázta meg Szumátra szigetét Padang városának közelében. A hivatalos jelentések szerint legalább hetvenen életüket vesztették, több százan megsérültek, jelentette a BBC.


A rengés sűrűn lakott területeket érintett, házak százai dőltek össze. A hatóságok épp ezért az áldozatok számának meredek emelkedésétől tartanak, hiszen ezrek rekedhettek a romok alatt. Még akkor is, ha a jelentések szerint az összedőlt épületek többsége könnyű szerkezetes lakóház.

Az első rengés helyi idő szerint 10 óra 49-kor történt, ezt két órával később egy 6-os erősségű utórengés követte, tovább növelve a károkat és a pánikot.


A leginkább sújtott Padangban szünetel az áramszolgáltatás és némák a telefonvonalak is. Padang mellett nagy károkról érkezett jelentés Batusangkarból – ezt a várost a hadsereg evakuálta is –, Solokból és Tanah Datarból is.

A földrengésben több százan megsérültek, a kórházak túlterheltsége miatt a helyi illetékesek sürgős orvosi segítséget is kértek. Az Oxfam nevű nemzetközi jótékonysági szervezet máris riadóztatta a Jáva szigetén állomásozó azonnali reagálócsoportját.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31