Márta, Flóra
21 °C
34 °C

Trianonozás miatt őrizetbe vettek 15 fiatalt

2008.07.13. 20:34
Ismét magyar fiatalokat vett őrizetbe önkényuralmi jelszavak miatt a szlovák rendőrség.

Magyar fiatalok egy csoportját vette őrizetbe vasárnap az Esztergommal szemben fekvő Párkányban a szlovák rendőrség, mert a hajnali órákban "trianonoztak" és önkényuralmi jelszavakat kiabáltak a város közterületén.

A mintegy tizenöt főből álló csoport egy éjszakai esztergomi rendezvény befejezése után gyalog átkelt a Mária-Valéria hídon, és "csendháborító magatartást tanúsított" Párkányban, majd náci karlendítések kíséretében fasiszta jelszavakat is kiabáltak.

Az MTI pozsonyi irodájának hivatalosan egyelőre meg nem megerősített értesülése szerint a tíz-tizenkét főből álló csoporthoz néhány magyar nemzetiségi szlovákiai fiatal is tartozott. A forrás szerint a gyanúsítottakat a rendőrség őrizetbe vette. Közülük vasárnap este még tízen fogdában voltak, még folyt a kihallgatásuk. Nem sokkal később mindnyájukat elengedték és közölték velük, hogy a továbbiakban szabadlábon védekezhetnek.

Úgy tudni, hogy a vád alá helyezettek száma tíznél kevesebb. Közülük ketten lányok, ketten pedig fiatalkorúak: egyikük 15 és egy 17 éves. A csoport néhány tagja állítólag egyáltalában nem titkolja, hogy szélsőséges eszmékkel rokonszenvezik.

Két héttel korábban a szlovák rendőrség önkényuralmi jelvények használata miatt Révkomáromban vett őrizetbe kilenc magyar és néhány szlovákiai magyar fiatalt, akik a városban - a Vág és a Duna torlatánál - egy erdős réten táboroztak és önkényuralmi jelvényeket találtak náluk. Kihallgatásuk után vád alá helyezték őket, és szabadlábon védekezhetnek.