Sámuel, Hajna
18 °C
32 °C

Öngyújtók voltak a gyerekszobában

2008.04.15. 13:42
Feltehetőleg az anyát teszik felelőssé azért, hogy hétfőn három gyermek életét vesztette a Veszprém megyei Tüskeváron egy lakástűzben. A nő magára hagyta gyermekeit, a szobában öngyújtók is voltak, így keletkezhetett a tűz, aminek füstje a három gyermek halálát okozta.

Büntetőeljárást indított a rendőség a gyermekeit magára hagyó tüskevári anya ellen; a hétfő esti lakástűzben három gyermekét elvesztő asszony szabadlábon védekezhet, mondta Zanati Gyula százados, az ügyet vizsgáló nyomozó kedden. Az anyát a rendőrség több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés bűncselekményével gyanúsítja, tette hozzá a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozója.

Az anya mély depresszióba esett (hétfőn este erős nyugtató injekciókat kapott), és a tragédiát követően csak több órával tudták kihallgatni, orvosi felügyelet mellett. Elmondása szerint a három gyermek közül kettő aludt, amikor csupán néhány percre átszaladt a szomszédba hétfőn estefelé, és a visszatértekor azt látta, hogy nagy füst árad ki a gyerekek szobájából.

Az anya mindhárom - ájultnak látszó - gyermekét az utcára vitte, és az odarohanó emberekkel együtt igyekeztek őket életre kelteni. A mentők is gyorsan a helyszínre érkeztek, ám a négyéves fiút, a hároméves kislányt és az egyéves kisfiút már nem lehetett megmenteni, mindhárman életüket vesztették a füstben.

Az alkalmi munkákat vállaló férj ellen nem folytat eljárást a rendőrség, ő ugyanis a tragédia idején Ajkán dolgozott. A férfit - aki szintén erős nyugtató injekciót kapott - a rendőrség vitte haza hétfőn este a tüskevári lakásukra.

A helyszíni szemle során a gyerekszobában - ahol a függöny, a tollpárna és a pelenka gyulladt meg - két öngyújtót találtak a rendőrök.

A szülőknek az önkormányzat igyekszik minden segítséget megadni, mondta Molnár Levente, Tüskevár polgármestere. A család igen szerény, sőt "kimondottan szegény" körülmények közt élt, de semmilyen probléma nem volt velük, februárban költöztek Ajkáról Tüskevárra és igyekeztek beilleszkedni a település közösségébe.

A gyászoló szülőkkel a polgármester még nem tudott beszélni, pedig az önkormányzat gyorssegélyt kíván kiutalni a családnak, és a temetési költségeket is vállalják. Gondot okoz azonban, hogy a család tulajdonképpen nem tüskevári: hiába szólították fel már többször is őket, hogy jelentkezzenek be állandó vagy legalább ideiglenes tartózkodásra a településre, a válaszuk mindig az volt, hogy nincs pénzük Ajkára utazni a papírmunka intézésére. Mindennek ellenére az önkormányzat igyekszik megtalálni a törvényes módját annak, hogy a tragédiát szenvedetteken segíteni tudjon, hangsúlyozta a polgármester.