Leégett egy budapesti raktár

2005.03.18. 06:49
Több melléképület, egy nagy szeméthegy és több ezer gumiabroncs lángolt éjszaka a XXIII. kerületben. Egy nő menekülés közben megsérült. A tüzet feltehetően szándékos gyújtogatás okozta.
Feltehetően szándékos gyújtogatás következtében péntekre virradóra kigyulladt a budapesti XXIII. kerületben több melléképület, valamint nagy mennyiségű szemét és gumiabroncsok: a tűzoltók a tüzet eloltották - erről a tűzoltóság szóvivője tájékoztatta az MTI-t.

Mint Molnár Péter elmondta, a XXIII. kerületi soroksári vasúti állomás melletti szabad területen több rétegben felhalmozott gumiabroncs, nagy mennyiségű szemét, valamint több melléképület - szerszámtároló fészerek - égett.

A négyes, kiemelt riasztási fokozatra 81 tűzoltó vonult ki a helyszínre 9 gépjárműfecskendővel. A tüzet 2 habsugárral és 5 vízsugárral lefeketítették, a végleges oltás azonban huzamosabb időt vesz majd igénybe - tette hozzá.

A tűzoltók két darab 11,5 kilogrammos gázpalackot és egy öreg motorkerékpárt kimentettek. A hő-, illetve tűzterhelés következtében egy elektromos vezeték elolvadt, leszakadt; ezt a szakaszt az elektromos művek lekapcsolta.

Egy nő megsérült, amikor a házából kiszaladva valami megsértette a nyakát. A készenléti egészségügyi szolgálat orvosa és ápolója ellátták a sérültet, s a mentőket várják a helyszínre. Más személyi sérülés nem történt.

A tüzet feltehetően szándékos gyújtogatás okozta - mondta a szóvivő.

A helyszínen folyamatos méréseket végez a polgári védelem vegyi felderítő csoportja. A szakértők a tűz közvetlen közelében szénmonoxid és kéndioxid jelenlétét mutatták ki. A tűztől 50-60 méterre családi házak, 200 méterre pedig sűrűbben lakott rész található. A mérések itt már az egészségügyi határérték alatti értékeket mutattak.