Tomboltak az erdőtüzek júliusban

2007.08.02. 18:20
A brüsszeli EU-bizottság adatai szerint idén majdnem annyi erdő égett le Európában, mint tavaly egész évben. Arra figyelmeztettek, hogy az erdőtüzek szezonja csak most kezdődött meg, így a veszély a következő időszakban is fennáll.

Idén július végéig már csaknem annyi erdő égett le Európában, mint tavaly az egész esztendőben, július az elmúlt évtizedek egyik legpusztítóbb hónapja volt ebből a szempontból, közölte csütörtökön a brüsszeli EU-bizottság.

A közzétett adatsor szerint az év első hét hónapjában 3376 négyzetkilométernyi erdőséget pusztítottak el a lángok, míg tavaly egész esztendőben 3585 négyzetkilométernyit. A mostani brüsszeli felmérés még nem vette számba az elmúlt napok kanári-szigeteki, illetve spanyolországi erdőtüzeit.

Az EU-bizottság felügyelete alatt működő, az erdőtüzek nagyságát műholdas felvételek alapján figyelő információs rendszer (EFFIS) szerint egyedül négy, Dél-Európához sorolt országban (Bulgária, Horvátország, Görögország és Olaszország) az idén eddig 2229 négyzetkilométernyi erdő vált a lángok martalékává, és mind a négy helyen drámaian megsokasodtak a tűzesetek július második felében. Ráadásul, a sokéves tapasztalat szerint az erdőtüzek szezonja még éppen hogy csak megkezdődött, figyelmeztet az EU-bizottság.

Az EFFIS az erdőtüzek szempontjából különösen veszélyeztetett dél-európai országokban követi nyomon a helyzet alakulását, és előrejelzésében nem sok jót jósol. Délnyugat-Európát ugyanis - mint emlékeztet - júliusban többé-kevésbé megkímélték a lángok, de az elmúlt napokban a régióban radikális változás történt, nevezetesen az Ibériai-félsziget déli részén és a Kanári-szigeteken. A szervezet szerint a következő napokban is folyamatos marad az erdőtüzek veszélye.