Újabb TV-ostromlók ellen emelnek vádat

Napokon belül húsz ember elleni vádemelésről döntenek a tévészékház tavalyi ostroma kapcsán, mondta a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

A tavaly szeptember 18-i tévéostrom résztvevői közül többek ellen a napokban emelhetnek vádat. A Fővárosi Főügyészség szóvivője az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt erről. Morvai Attila azt mondta, hogy húsz ember ügyéről döntenek hamarosan. Őket tévéfelvételek alapján azonosították. Egy embert nem találnak, ellene elfogatóparancsot bocsátanak ki. A vádemelés nem sokkal az ostrom egy éves évfordulója előtt történik. Az évfordulóra több szervezet is tüntetést jelentett már be.

Egyelőre 24 ember ellen folyik eljárás a Szabadság téri erőszak miatt. Őket a helyszínen vagy a Szabadság tér közelében igazoltatták még az ostrom éjszakáján. Ellenük közérdekű üzem megzavarása a vád.

Egy éve az őszödi beszéd miatt a Kossuth téren tüntető tömeg egy része a közeli MTV-székházhoz vonult. Azt követelték, hogy követeléseiket olvassák be. Egy idő után megtámadták a székházat védő rendőrsorfalat. A rendőrség elvesztette a csatát és a székházat elfoglalta a tömeg. A rendőrök csak hajnalra tudták kiüríteni az épületet. Az éjjel több tucat rendőr megsérült, egy vízágyús kocsit pedig felgyújtottak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32