Az ügyvédek szerint védenceiket ártatlanul gyanúsítják

A móri ügy két gyanúsítottjának védői úgy nyilatkoztak, hogy nem védenceik követték el a rablógyilkosságot. Az egyik ügyvéd azt állítja, hogy nincs tudomása arról, ismeri-e egymást a két gyanúsított. K. Ede ellen volt már eljárás hivatalos személy elleni erőszak miatt.
A hétfőn elfogott K. Ede és H. László ellen több emberen elkövetett emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt folyik eljárás.

Az alapos gyanút a rendőrség a tanúvallomásokra, személyleírásokra, a fényképes és személyes felismertetés jegyzőkönyveire, a házkutatások eredményeire, valamint rendőrségi jelentésekre alapozta.

Az ügyvédek szerint nem védenceik a móri rablógyilkosok

Kiss Attila ügyvéd újságíróknak elmondta: azért vállalta el H. László védelmét, mert több éve ismeri őt, és meggyőződése, hogy nincs köze ehhez az ügyhöz.

Közlése szerint a tárgyaláson semmilyen konkrétum nem hangzott el azzal kapcsolatban, hogy a rendőrség mi alapján gyanúsítja a két férfit. Arra a kérdésre nem tudott válaszolni, hogy védencének van-e alibije a május 9-i időpontra.

Korábban hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás

Lantos Gyöngyi, a másik gyanúsított ügyvédje is meg van győződve arról, hogy nem K. Ede követette el a móri rablógyilkosságot. Közölte, hogy védence ellen jelenleg egy bírósági eljárás van folyamatban, amelyben rendőrrel szemben elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal vádolják.

Mint mondta, az elmúlt időszakban folyamatosan tartotta a kapcsolatot védencével, aki nem bujkált, hiszen a múlt hónapban tárgyalás is volt az említett ügyben. Az ügyvéd azt is elmondta, hogy nem tudja, ismeri-e egymást a két férfi. Tudomása szerint pénteken lesz kész a DNS-vizsgálatok eredménye.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25