Több kilométeren koszos és bűzlik a Csangota

2008.05.06. 18:34
Több kilométer hosszan bűzlik és koszos egy sokoróaljai patak, a Győr-Moson-Sopron megyei Tét és Mórichida között körülbelül 8 kilométer hosszan. A korábban kristálytiszta Csangotába néhány napja furcsa, büdös, barna lé került.
ffff

A víz felszínén napok óta szinte összefüggő iszapréteg úszkál. A jelenségre a kerületvezető erdész hívta fel a környezetvédelmi hatóság figyelmét. A környezetvédelmi felügyelőségen már meg is vizsgálták a patak vizét, de különösebb szennyezést nem mutattak ki.

A helybeliek szerint a bűzös iszap egyértelműen a közeli szennyvíz tisztítóból származik. Ezt a környezetvédelmi felügyelőségnél is elismerték, ezért annak üzemeltetőjét felszólították, hogy két napon belül csökkentse az iszapkibocsátást.

Ellenkező esetben a hatóság több százezer forintos bírságot szabhat ki a szabálysértés miatt. Ettől függetlenül az erdész azt tervezi, hogy a rendőrségen tesz feljelentést az üggyel kapcsolatban.