A bűnözés történetének valószínűleg legnagyobb nemzetközi számítógépes bankrablását akadályozta meg a Scotland Yard. Egy Sumitomo Mitsui japán bank londoni fiókjából 220 millió (csaknem 78,5 milliárd forintot) fontot próbáltak távirányításos módszerrel leszívni, közölte a rendőrség csütörtökön.
Az eddigi legnagyobb hagyományos bankrablásnál ennek az összegnek a 10 százalékát vitték el. A hatóságok az IRA északír katolikus milícia számlájára írják a bűncselekményt, amely 2004 karácsonya előtt történt egy belfasti bankban.
Keyloggerrel lopták az adatot
A most leleplezett bűnözőcsoportnak dolgozó számítógépes szakértők olyan programot telepítettek a Sumitomo bank rendszerébe, amely minden egyes leütést rögzített a bankhoz bejelentkező ügyfelek számítógépeinek billentyűzetén. Ebből a program ki tudta szűrni az egyes bankszámlák adatait és az ügyfelek jelszavait, vagyis közvetlen hozzáférést adott a betétesek pénzéhez.
A tavaly október óta figyelt bűnszövetkezet világszerte tíz olyan számlát nyitott, amelyre a Sumitomo londoni fiókjából ellopott milliókat átirányították volna. A rendőrség akkor lépett közbe, amikor az internetes bankrablók az első tranzakció végrehajtására készültek Izraelben. Egy 32 éves férfit akkor érték tetten, amikor éppen 13,9 millió fontot akart leemelni a Sumitomo bankban vezetett számlákról.
Nem igényli a közreműködést
A londoni rendőrség National Hi-Tech Crime Unit nevű osztagát éppen az ilyen jellegű bűncselekmények felderítésére hozták létre 2001-ben.
A most leleplezett módszer technikai szempontból jelentős előrelépés, ugyanis nem igényli a banki ügyfelek közreműködését. Eddig az volt a legelterjedtebb módszer, hogy a csalók a bankok nevében kiküldött e-mailben adatbázis-frissítés címén arra próbálták rávenni az ügyfeleket, hogy közöljék banki adataikat.
- Bicske, Csákvári út 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, VIII. kerület Bíró Lajos utca 64.
- Alapterület 61 m2 Szobák 1+2 db Vételár 48,8 M Ft
Rovataink a Facebookon