Ittas volt a hídromboló uszály kapitánya

2001.07.31. 10:42
A Lánchíd előtt elfelejtette leengedni a kormányállást egy horvát hajóskapitány, így a teherszállító uszály a hídnak ütközött, majd irányíthatatlanul kezdett el sodródni Dunán. Végül a Szabadság híd pesti pillére állította meg. A Bayern nevet viselő hajó négyfős legénysége sértetlenül úszta meg a balesetet.
Elszíneződött a szonda annál a horvát hajóskapitánynál, aki az éjszaka közepén úgy próbált meg átmenni a Lánchíd alatt, hogy nem engedte le a kormányállást, ami beleakadt a híd aljába. A hajó ezután irányíthatatlanná vált, majd több mint egy kilométert sodródva a Szabadság hídnak ütközött. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az Indexnek elmondta: a Bayern nevű önjáró hajó és uszály négyfős személyzetét kimentették, közülük senki sem sérült meg. Az útlevelüket azonban elvették.

Óriási csikorgások közepette, de átment a híd alatt

A Margit híd és a Lánchíd között sétáltunk, amikor egy elég magas kormányállással rendelkező hajóra figyeltük fel - mondta el az Indexnek Jutasi Tamás, az eset szemtanúja. Gyanús volt nekik, hogy nem fér át a híd alatt, de úgy vélték, csupán optikai csalódásról van szó. Végül hatalmas csikorgások közepette lehajlott a hajó tornya, majd elkezdett sodródni a Dunán lefelé.

A Szabadság híd állította meg az uszályt
Fotó: Jutasi Tamás
Bangó István, a MAHART helyettes forgalmi vezetője az Indexnek elmondta: az ütközéstől a hajó irányíthatatlanná vált. Mire a legénység leengedte a horgonyt, fennakadt a Szabadság híd pesti pillérén. Ez tipikus hajózási baleset, de nem Budapesten - hangsúlyozta Bangó István. Ilyen eset több évtizede nem fordult elő Magyarországon, nem úgy, mint Németországban, ahol helyenként csak hat méter van a víz és a híd között.

Szállóhajókat is elsodorhatott volna az irányíthatatlan uszály

A hajót és az uszályt reggelre sikerült kivontatni a pesti rakpartra. Nagy szerencse, hogy a teherszállító nem a parton álló kabinos hajókat tarolta le. Akkor halálos áldozatokat is követelhetett volna a baleset. Azt is a szerencsének lehet elkönyvelni, hogy a hajótest nem lyukadt ki, mert a motortérbe beömlő víz miatt olaj kerülhetett volna a folyóba.