Tömegbaleset Vácon

2004.07.31. 08:36
Heten megsérültek, közülük ketten súlyosan péntek éjjel Vác mellett egy közúti balesetben. Egy fiatalember elvesztette uralmát járműve fölött, és belehajtott négy autóba.
Hét sérültje van annak a balesetnek, amely pénteken éjfél körül történt Vác közelében. A HavariaPress korábban azt közölte, a Pest megyei település egyik forgalommentes részén több tucat résztvevővel illegális gyorsulási versenyt tartottak. Az öt sérült a váci Jávorszky Ödön Kórházban fekszik, állapotuk súlyos, de nem életveszélyes, a végtagjaik sérültek meg, kettőt közülük már megoperáltak, egy lánynak a gerincsérülését vizsgálják, mondta Seres György, a kórház ügyeletes orvosa szombat délelőtt az MTI-nek.

A rendőrség szerint nem volt verseny, a hatóság "sima" közúti baleset okozása miatt indított eljárást. Közlésük szerint csupán egy baráti társaság összejövetelén történt a tömegbaleset.

Egy autós elvesztette uralmát a gyorsuló jármű felett és az út szélén parkoló autók közé csapódott. A balesetben öten súlyosan, ketten könnyebben sérültek meg. Az ütközés következtében több autó is összetörött, az anyagi kár nyolcmillió forint.

Régebben volt

A Pest megyei kapitányság sajtóügyeletese az Indexnek azt mondta, hogy közúti baleset okozása miatt indítottak eljárást, nem tudnak arról, hogy illegális gyorsulási verseny zajlott a baleset helyszínén. "Barátok találkoztak az úton, és egyikük kipróbálásra odaadta autóját a másiknak. A fiatalember az autóval megcsúszott, padkázott, majd nekicsapódott az út szélén parkoló négy személyautónak" - közölte a sajtóügyeletes.

A balesetet okozó fiatalember a rendőrségi vizsgálat szerint nem volt ittas.

A rendőrség szerint korábban gyakran volt a baleset helyszínén gyorsulási verseny, de mostanában már nem. A helyi mentősök is úgy tudják, hogy nem szokványos közúti baleset történt, hanem egy illegális gyorsasági versenyen következett be a baj.