A vaddisznó helyett vadásztársát lőtte le

2006.12.03. 10:27
Szombat délután Szalaszend külterületén egy vadásztársasági vadászaton az egyik vadász úgy próbált leteríteni egy vaddisznót, hogy halálos sérülést okozott társának. A meglőtt 60 éves nyíregyházai férfi a helyszínen elhunyt.

Egy vadász halálával végződött szombat délután a vadászat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szalaszend község külterületén, derül ki a rendőrség vasárnap kiadott közleményéből. A halálesetről a fővadász tett bejelentést az encsi rendőrségen, ahol elmondta, hogy a vadásztársaság által megszervezett vadászaton, fél három körül, az egyik vadász - egy 60 éves nyíregyházai férfi -, miután a kiszemelt vaddisznóra rálőtt, összeesett és meghalt.

A nehéz terepviszonyok között zajló helyszíni szemle során a rendőrség megállapította, hogy a vaddisznóvadászaton résztvevő társaság tagját lövés érte, és az elsődleges orvosi vélemény szerint ez a okozta halálát. A nyomozók, hogy megállapítsák, ki lőtte le az idős vadászt, kihallgatták a vadászaton részt vevő huszonöt vadászt.

Halálos lőirány

A gyanú végül a lelőtt férfi melletti lőállást elfoglaló vadászra terelődött. Mint kiderült, a férfi a meghatározott lőirányt figyelmen kívül hagyva fegyverével úgy lőtt a lesállások felé tartó vaddisznóra, hogy eltalálhatta vadásztársát.

A szabadlábon védekező gyanúsított fegyverét, valamint a rajta kívül lövést leadókét a rendőrség a szakértői vizsgálat érdekében lefoglalta.

A rendőrség a meggyanúsított vadász ellen foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indított eljárást. Az ügy részleteinek tisztázása szakértők bevonásával zajlik. A vadászat szabályszerűségét a szakhatóság külön is vizsgálja.