Irracionalitás Óceánja
További Bulvár cikkek
Baráttya, gátlásainak lazulásával elemelte a szomszéd asztalon felejtett csokit. Fel kell töltekeznünk energiával, indokolta, nem alaptalanul. Val di Mello defalult-ban is messze van, és ezen csak súlyosbított, hogy Baráttya tudott egy falucskát, valahol magasan, az Olasz-Svájci határrégió hegyei közé zárva, ahol ,,a hely fekvéséből adódóan" nincsenek vámok. Sziklamászó nem értette az összefüggést. Talán a nyári, pirospozsgás turistaáradat, és a téli, Stephen King Ragyogását idéző elzártság kettős szorításában őrlődő lakosság megpróbáltatásait igyekeznek a felső körök emígyen kompenzálni? Tény viszont, hogy a benzin versenyképes volt akár a Kuvaitban kaphatóval, különösen, ha az árat megszorozzuk a Saddam Hussein Távolsági Együtthatóval.
A kempingezni tilos tábla környékén sátorerdő
Szintén a racionális világban történt, hogy a gondosan befésült svájci mezők átadták helyüket a kócos, olasz tájnak. A festői kanyonban turisták hangoskodtak, eldobott papírt kergetett a szél, a kempingezni tilos tábla környékén sátorerdő... Otthon vagyunk, öntötte el hőseink szívét a melegség. A fent említett kávétól felüdülve maguk is tábort vertek egy tiltott helyen.
Az első napok akklimatizációval teltek. Rövidebb sziklautakon tornázták fel magukat, a magasból tekintetük bebarangolta a tájat. Csak az esték voltak nehezek. Mikor az alkony sugarai lassan visszahúzódtak, Sziklamászó lelki szemei előtt megjelent egy virtuális glória övezte laptop, dial-up-pal, és lelki füleivel hallani vélte a mindent belengő térerő éteri muzsikáját. Hajnali félálomban pedig furcsa terveket szőtt titkos Internet-cafekról, meg a kéjesen lassú folyamatról, ahogy levelei szépen elősorjáznak az inbox-ban.
Még ernyedt izmokkal kóborolt a Mátrix bugyraiban, mikor Baráttya rázogatni kezdte izmait, és ezen keresztül Sziklamászót magát. ,,Ha az izmaim azt mondják nem, én azt mondom, igen."-citálta a nagy Schwarzenegger-t Baráttya. Sziklamászó nem tudott azonosulni a mesterrel. Úgy érezte, ebben az órában kénytelen egyet érteni izmaival.
Sziklamászó azonban racionális korunk ideális egyede volt. Reklámok által kondicionált személyiségét motiválták a találó elnevezések. Mint minden túllihegett dolog, ez is a visszájára fordult persze, és lévén a televízió, mint név, csöppet sem mozgatta meg fantáziáját, a fogyasztási szférája perifériájára kerülve, sziklautak elnevezéseiért rajongott. Irracionalitás Óceánja: hajlandó volt érte engedelmeskedni még egy Schwarzenegger idézetnek is.
A hajnali derengésben indultak az út kezdetéhez. Sűrű erdőn vágtak keresztül, régi, foszladozó köteleken kapaszkodtak fel, keskeny sziklapárkányon harántoltak, és egy dübörgő vízesés alatt óvakodtak át. Az indiános Delfin-könyvek definiálják ekképpen a titkos kincshez vezető utat. És végül is erről volt szó: jól tudjuk, kincsek, csodák nincsenek. Akinek az aszfaltszürke valóság kevés, az irracionalitásba tesz kirándulásokat néhány elrejtett aranyrögért.
Sziklaóceán
A sziklaóceán meredeken szakadt ki a fák közül. A céltudatosan égbe törő hasadék volt a csúcsra vezető út. Az alulról egyértelmű vonal hamarosan repedések bonyolult szövevényévé lett, melyek közül csak egy vezetett a helyes irányba. Hogy melyik?... A mászók irányítását lassan átvették a megérzések, és beidegzett mozdulatok. Kevés idő jut a kommunikációra is. Minden pillanatot ki kell használni. Ha a sötét a falban találja őket, a legkisebb büntetés egy éjszakányi fagyoskodás valami tenyérnyi párkányon.
A mászás csöndes magányában így végül megszűnt a gondolkodás egyeduralma, és az agy azzá vált, ami: a test egy szervévé. Szabad az út a kincs felé. Kitárult a táj, szemmagasságban keringtek a ragadozó madarak. A repedések mind szélesebbek lettek, megmutatva sötét, nyirkos belsejüket. Sziklamászó úgy érezte, mintha a hegy testébe nyúlkálna kezeivel. Egy helyütt, ahol a hasadék, mint Jabba szája, kitárult, megpihenhettek. A nyílás iszamós belseje a földkéreg ősi hidegét lehelte. Hosszú ütemidejű, kimért csepegés hallatszott valahonnan. Mintha egy apró pinceodúban gubbasztottak volna, már ha a pince ajtaja történetesen 400 méterrel a felszín felett, egy sziklafal közepére nyílik. Alattuk egy helikopter evezett végig a völgyön.
Amikor már nincs magasság
Kilengve a mélység fölé ismét elérték a napfény perzselte sziklafelszínt. Nem féltek, mikor mindkét lábuk a levegőt taposta. Ebben a régióban már nincs magasság. Korlátlan tér nyújtózik minden irányba. A szikla is korlátlan tér, csak kicsit sűrűbb.
Mikor a sziklahasadékokban dúslevelű virágok jelentek meg, tudták, hogy közel a fal teteje. A délutáni nap kirajzolta alattuk a sziklák erezetét, a követ, aminek kiszögellésein felkapaszkodtak a hegy csúcsára.
Sziklamászó csukott szemmel feküdt a sátor előtt. Háta alatt érezte a felszínt, a koordináta rendszer Y tengelyét. A szürkeállomány ismét kijelölte a fentet és a lentet, elválasztotta a realitást az álomtól. Ezt elodázandó, nem nyitotta ki szemeit. -Tudod, hogyan alakultak kétéltűekké a halak, a Mennyei Prófécia szerint?-nézett fel Baráttya a könyvéből. -Hmm? -Felismerték a korlátaikat, és nagyon kétéltűekké akartak lenni. -Tényleg?-mormogta Sziklamászó. -Igen! A morfogenetikus mező okán. -Vagy úgy...
Sziklamászó feltápászkodott, és megnézte első SMS-ét: Barátom, van itt a Szigeten minden, még gitározó apáca is, látnod kellene! Irracionalitás Óceánja...