Továbbra is élet és halál között a hatvani gyerekek

Még mindig életveszélyes-válságos annak a 15 éves hatvani lánynak az állapota, akit háromszor lőtt fejbe anyja pisztollyal keddről szerdára virradó éjszaka. Kilenc éves öccsének állapota változatlanul súlyos-életveszélyes. A rendőrség kiderítette, hogy az asszony a munkahelyéről, egy vadászboltból hozta el a gyilkos fegyvert.
A lányt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház Gyermekegészségügyi Központjának intenzív osztályán ápolják, a gyermeken szerdán hajnalban több életmentő operációt hajtottak végre az orvosok. Az intézet által csütörtökön kiadott közlemény szerint a lány állapota szerda óta nem változott.

A 9 éves fiút - akit egy fejlövés ért - Budapesten, az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetben ápolják. A kórház - az apa kérésére hivatkozva - nem adott tájékoztatást a fiú hogylétéről. Az MTI más forrásokból úgy tudja, hogy a gyermek állapota továbbra is súlyos-életveszélyes.

Hatvanban egy anya keddről szerdára virradóra pisztollyal megölte 14 éves lányát, 9 éves fiát és 14 éves lányát pedig ugyancsak pisztollyal életveszélyesen megsebesítette. Az anya ezt követően fejbe lőtte magát és meghalt.

Azonosították a fegyvert

A Hatvanban történt családi tragédiával kapcsolatos nyomozás újabb körülményeket tárt fel - közölte csütörtökön a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság. Sikerült azonosítani a gyilkos fegyvert, mely szerepel a fegyverbolt nyilvántartásában, tehát onnan hozhatta el a nő, aki mint a bolt alkalmazottja, bármikor magához vehette az ott tárolt fegyvereket.

A tevékenységi engedélyéhez a tulajdonosnak és alkalmazottainak korábban fegyverismereti vizsgát kellett tennie. A rendőrség tudomása szerint az anyának korábban volt fegyvertartási engedélye, ám az egyelőre nem tisztázott, hogy halálakor is rendelkezett-e vele.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04