Újratárgyalják a Fidesz volt gazdasági tanácsadójának ügyét

Új másodfokú eljárást kell lefolytatnia a Fejér Megyei Bíróságnak Varga Tamás, a Fidesz egykori gazdasági tanácsadójának ügyében. A Legfelsőbb Bíróság ugyanis ma hatályon kívül helyezte Fejér Megyei Bíróság azon jogerős ítéletét, amelyben felmentette Vargát a sikkasztás és okirat-hamisítás vádja alól.
Varga Tamás még 1999 májusában orgazdaság és magánokirat-hamisítás miatt két és fél év börtönbüntetést kapott és három évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. A büntetőügy egy kölcsönügylet kapcsán indult. Nem sokkal azok után, hogy a dunaújvárosi önkormányzat pénzügyi osztályvezetője - hivatali helyzetével visszaélve, a város pénzéből harmincmillió forintot adott kölcsön egy vállalkozásnak. Akkor pedig, amikor egyre nyilvánvalóbbá vált számára, hogy ezt a pénzt nem tudja időben visszaszerezni az önkormányzat Dunaferr részvényeivel akart pénzt szerezni.

Első fokon bűnösnek találták Vargát

Így került a képbe Varga Tamás és pénzügyi tanácsadó cége. A Fidesz gazdasági tanácsadója összesen 247 millió forintos névértékű részvénycsomagot kapott azzal, hogy segítségével ,,csináljon" harmincmilliót. Ha mindez megvan, akkor pedig vissza kell kerülnie a részvényeknek az önkormányzathoz. Varga ezzel szemben 100 milliós névértékű részvénycsomagot eladott - 30 millióért - a Dunaferr privatizációs igazgatójának. Az üzlet azonban nem jött létre, mert időközben megindult a büntetőeljárás.

Vargát ezért különösen nagy vagyoni hátrányt okozó orgazdaságban és magánokirat-hamisításban találták első fokon bűnösnek. Mire azonban a megyei bíróságra kerültek az ügy aktái, Varga már eltűnt az országból. Így távollétében született meg a jogerős ítélet. E szerint nem lehet bizonyítani, hogy Varga sikkasztást vagy orgazdaságot követett el. Hiába hallgattak meg másodfokon két új tanút is, arra így sem lett elegendő bizonyíték, hogy Varga tudott-e a részvények ,,bűnös eredetéről.

Jogszabálysértéssel mentették fel

A döntés miatt azonban a Legfőbb Ügyészség felülvizsgálati kérelemmel fordult a Legfelsőbb Bírósághoz. Megalapozottan - mint ahogy az ma kiderült. A Legfelsőbb Bíróság végzése szerint ugyanis, a Fejér Megyei Bíróság jogszabálysértéssel hozta meg a Vargát felmentő ítéletét. Az ugyanis jelen ügyben mindegy, hogy Varga tudta-e, hogy bűncselekményből származnak a részvények. Ő meghatározott céllal vette át részvényeket, így tudta azt is, hogy nem eladni, csupán hasznosítani kell azokat. Amikor a részvényeket eladta akkor megbízójának érdekeivel ellentétesen járt el. Ez pedig a különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás megállapítására lehet alkalmas - hangzott el a Legfelsőbb Bíróságon. Az, hogy ez valóban így van-e, a Fejér Megyei Bíróság új eljárásából derül majd ki.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19