Vasúti katasztrófa Egyiptomban

2006.08.21. 12:12
Ötvenegy ember meghalt, százharmincnyolc megsebesült Egyiptomban, amikor összeütközött két vonat. Az észak-afrikai országban rendszeresek a vasúti balesetek, az eddigi legsúlyosabb szerencsétlenségben háromszáz ember vesztette életét.

Összeütközött egymással két személyvonat hétfő reggel Egyiptomban, a Nílus deltájában, a fővárostól, Kairótól húsz kilométerre északra, a balesetben legkevesebb ötvenegy ember életét vesztette, százharmincnyolcan megsebesültek.

Más források szerint azonban ettől jelentősen eltér az áldozatok száma: biztonsági források korábbi közlése alapján a halottak száma meghaladja a nyolcvanat, a sebesülteké pedig a százhatvanat.

A kairói magyar nagykövetség telefonos tájékoztatása szerint "szinte kizárható", hogy magyar áldozata is legyen a vonatszerencsétlenségnek, mivel a kora reggeli órákban közlekedő vonatok ingázó egyiptomi munkásokat szállítottak. Az esetleges magyar érintettekre vonatkozóan biztosat azonban csupán az azonosítás végeztével lehet tudni.

Figyelmen kívül hagyott tilos jelzés

A MENA jelentése szerint a Nílus deltájában, a fővárostól húsz kilométernyire északra bekövetkezett baleset oka az volt, hogy az egyik szerelvény vezetője figyelmen kívül hagyta a szemafor tilos jelzését, és a vonat hátulról belerohant a sínen veszteglő másik szerelvénybe. Több kocsi kisiklott, és az oldalára borult. A szerencsétlenség körülményeit vizsgálják.

Ezer járókelő és a vonatokon utazók hozzátartozói gyűltek össze a Kairótól 20 kilométerre északra bekövetkezett szerencsétlenség színhelyén, amelyet a biztonsági erők elzártak a lakosság elől. A hatóságok ugyanakkor hangszórókon keresztül szólították fel a jelen lévőket, hogy adjanak vért a sebesülteknek.

Hiányos karbantartás

Egyiptomban a múltban is számos súlyos vonatbaleset történt, javarészük a járművek hiányos karbantartása miatt. Ebben az évben ez a harmadik vasúti szerencsétlenség az észak-afrikai országban.

Májusban negyvenöt ember sérült meg, amikor egy személyszállító- és egy tehervonat ütközött, februárban egy hasonló balesetben húszan sérültek meg.

Egyiptom történelmének legsúlyosabb vasúti szerencsétlensége 2002-ben történt, akkor legalább háromszáz ember vesztette életét.