Vécékkel a nyomor ellen

A vécék és latrinák használatának bevezetése, ami forradalmasította a közegészségügyet New Yorkban, Londonban és Párizsban több mint száz évvel ezelőtt, nem tekinthető elterjedt eszköznek a nyomor és a betegségek leküzdésében a fejlődő országokban, állapította meg az ENSZ múlt héten közzé tett jelentése. „Az emberi ürülék témája nem szerepel egy, a választásokra vagy akár kormányzati szerepre készülő politikai párt programjában sem” – nyilatkozta a New York Times című lapnak Kevin Watkins, a jelentés szerzője.

Évente több mint kétmillió gyerek hal bele hasmenéses, vagy egyéb betegségekbe, melyeket a koszos víz és a higiénia teljes hiánya okoz, mondta Watkins. A világ népességének legalább harmada, azaz 2,6 milliárd ember, nem rendelkezik megfelelő illemhellyel, és legalább egymilliárd ember állati vagy emberi ürülékkel szennyezett vízhez jut csak hozzá.

A fejlődő országokban élő emberek fele kap el egy vagy több olyan betegséget, melyeket a vécé és a tiszta víz hiánya okoz, így gyakorlatilag az ezekben az országokban található kórházi ágyak felét ők töltik fel. A legelterjedtebb betegségek például a hasmenés, a tífusz, a különböző paraziták terjedése, valamint a trachoma nevű vakságot okozó fertőzés.

A repülő vécé

Kierában, Kenya fővárosának egy terjedelmes nyomornegyedében az emberek műanyag zsákokba végzik a dolgukat, ezeket utána vagy a csatornába, vagy egész egyszerűen az utcára dobják. A módszer neve nagyon találóan „repülő vécé”. Az indiai Bombay városának Dharavi nyomornegyedéről a jelentés szerzői egész meglepő statisztikát közöltek, itt 1440 emberre jut egy vécé. Monszun idején így a sikátorokban a rengeteg esővízzel keveredve hullámzik az emberi ürülék. Ázsiában és Afrikában a nagyvárosokon kívül az emberek rá vannak kényszerülve, hogy udvarokban, szántóföldön, vagy akár patakokba végezzék a dolgukat, ami bemocskolja az ivóvizet, valamint a földeket, ahol a gyerekek játszanak és ahol az élelemnek szánt növényeket termesztik.

Évente 10 milliárd dollár

A jelentés szerzőinek számításai szerint évente 10 milliárd dollárba kerülne, hogy a hiányt szenvedők felének biztosítani lehessen akár a legegyszerűbb latrinát, és a szükséges mennyiségű ivóvizet. Az összeg egyébként kevesebb, mint a fele annak, amennyit a gazdagabb országokban palackozott vízre költenek. A szerzők élesen bírálják a gazdagabb és a szegény országok kormányait, hogy ennyire kevés figyelmet fordítanak erre az alapvető problémára.

Bangladesben ezzel szemben tettek már lépéseket, csaknem 600, civilekből álló csoport elkezdte feltérképezni a közösségek szokásait, egészen pontosan azt, hova lenne legcélszerűbb vécéket építeni, valamint hogy hol lehet a legszennyezettebb a talaj. Mióta a civilek megkezdték a munkát, több mint 3000 kisvállalkozás jött létre az országban, akik olcsó latrinák gyártásával, forgalmazásával vagy beépítésével foglalkoznak.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!