Szlávy-gyilkosság: a védők felmentést kértek

2007.01.15. 17:30
A vádlottak felmentését indítványozták a védők hétfőn a Szlávy-gyilkosság büntetőperében a Pest Megyei Bíróságon, mert álláspontjuk szerint nem bizonyosodott be az eljárás során, hogy Wappler László és társai követték el a bűncselekményt.

A vád szerint 1997. július 31-én a "Balaton királyaként" ismert Szlávy Bulcsút Budaörsre csalták, az elsőrendű vádlott Wappler László megbízásából annak irodájában lelőtték, majd holttestét a főváros XII. kerületében egy garázs szerelőaknájába rejtették és lebetonozták.

2004-ben találták meg a holttestet

A holttest 2004. január 23-án került elő, amikor a rendőrök tetten érték Wappler Lászlót, amint éppen megpróbálta kiemelni a holttestet, hogy aztán a vád szerint más helyre rejtse el.

Az ügyészség előre kitervelten elkövetett emberöléssel vádolja Wappler Lászlót, amit felbujtóként követett el. A vádhatóság szerint azért ölette meg Szlávyt, mert az megerőszakolta barátnőjét. Másodrendű vádlottat bűnsegédként elkövetett emberöléssel vádolják, mert a hatóságok szerint a sértett egykori testőreként ő csalta a bűncselekmény helyszínére Szlávyt. A harmadrendű vádlott pedig a vád szerint az elsőrendű alkalmazottjaként beszerezte a bűncselekményhez használt fegyvert és ő lőtte le közvetlen közelről a sértettet.

Wapplernek nem volt indítéka - a védő szerint

Az elsőrendű vádlott ügyvédje perbeszédében hangsúlyozta: Wappler Lászlónak nem volt indítéka Szlávy megölésére. Mint mondta, barátnőjével nem volt mély érzelmi kapcsolatban. Wappler a védője szerint rábeszélte a nőt, hogy tegyen feljelentést Szlávy ellen, a cél ezzel Szlávy zsarolása volt. Szlávy egy tanúvallomás alapján maga is megjegyezte, első alkalommal zsarolták meg. Az ügyvéd szerint védence helyett annak állhatott érdekében Szlávy megölése, aki később a balatoni érdekeltségeit megszerezte.

A védő a bizonyítékokról szólva azt mondta, hogy Wappler László a telefonforgalmazása alapján a gyilkosság feltételezett időpontjában nem köthető a budaörsi irodához. A cellainformációk ugyanis egy területhez, nem konkrét helyhez kötik a vádlott mobilkészülékét.

Nem egyezett a DNS-minta

Megjegyezte: 2004 februárjában házkutatást tartottak védencénél, az iroda alagsorában vérnyomokra bukkantak, de az abból kinyert egyetlen DNS-minta nem egyezik az áldozatéval. Szintén nem találtak értékelhető DNS-mintát a holttest mellől előkerült fegyverről és a szakértők arra sem adtak egyértelmű választ, hogy azzal a fegyverrel ölték meg Szlávyt. A szakértők szerint akár ez a fegyver is lehetett - tette hozzá.

Az ügyvéd szerint életszerűtlen, hogy néhány rövid beszélgetés és találkozó elegendő lett volna ahhoz, hogy Szlávy testőrét, a másodrendű vádlottat védence rábeszélje a bűncselekmény elkövetésére. A védő vitatta a lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés és jelentős értékre elkövetett kifosztás vádját is. A fegyverrel kapcsolatban megjegyezte: az kikerült Wappler László tulajdonából azzal, hogy a holttesttel együtt bebetonozta. Vagyis a jogszabály által meghatározott engedély nélküli fegyvertartás a későbbiekben nem állapítható meg ebben az esetben, 1997 óta pedig ez a bűncselekmény elévült. A kifosztásra pedig azt mondta: a Szlávy által használt gépkocsi eltűntetése álláspontja szerint lopásnak vagy a jármű lízingelt volta miatt csalás kísérletének lehetne tekintendő, ám ma már ezek is elévültek.

Ki volt kapcsolva a mobil

A per másod- és harmadrendű vádlottjának védője szintén vitatta védencei bűnösségét. Mint mondta, másod- és harmadrendű vádlottak nem is ismerték egymást. A védők vitatták az ügy nyomozása során született rendőri jelentések tartalmát, és azok szakszerűségét, mert azok álláspontjuk szerint ellentmondanak a tanúvallomásoknak. Kifogásoltak egyes tanúvallomásokat is. A másod- és harmadrendű vádlott védője szerint érthető, ha lassan tíz év elteltével nem emlékeznek pontosan a tanúk a történtekre, illetve az adott napra.

A bűncselekmény elkövetésével vádolt harmadrendű vádlottal kapcsolatban védője megjegyezte: a vádlott mobiltelefonja a bűncselekmény napján nem forgalmazott, ki volt kapcsolva, amit védence csak akkor tett, amikor külföldre utazott. Hozzátette: a bűncselekmény feltételezett időpontja után mintegy fél órával a vádlott otthonról telefonált, Budaörsről azonban ennyi idő alatt nem érhetett haza III. kerületi otthonába.

A perben az ügyészség képviselője korábban letöltendő szabadságvesztést indítványozott a vádlottakra. Utolsó szó jogán a vádlottak tagadták bűnösségüket. Wappler László azt mondta: ő csak megtalálta a holttestet és elrejtette.