Ismeretlen vegyszer támadt Hidasra

2008.05.30. 12:15
Négyen rosszul lettek, hárman rövid időre kórházba is kerültek a Baranya megyei Hidason, mert valamilyen mérges gázt lélegezhettek be. Talán permetet kapott fel a szél.

Négyen rosszul lettek, közülük hárman kórházba kerültek, miután mérgező gázt lélegeztek be Hidason. A Rákóczi utcában négy lakó még csütörtökön jelezte, hogy szúrós, valamint émelyítő szagot érzett és hányingerük is volt. Három embert megfigyelésre a bonyhádi kórházba szállítottak, de pénteken már kiengedték őket.

A katasztrófavédők több műszerrel is mérték a levegőben különböző gázok koncentrációját, de egyik sem haladta meg a határértéket. Ezért a szakemberek azt gyanítják, hogy a szél vihetett permetszelet a Rákóczi utcába.

Az utca közel van a Budapesti Vegyi Művek egy régi telephelyéhez, ám a vizsgálatok szerint kizárt, hogy onnan szabadulhatott volna el valamilyen mérgező anyag.

A katasztrófavédelem, a polgári védelem, a tűzoltóság és a tisztiorvosi szolgálat egyszerre vizsgálódott a helyszínen, de nem sikerült megtalálni a vegyszerszag forrását.