Hat év kómából ébredt fel egy interjú erejéig

2007.03.08. 11:31
Csodás ébredése után interjút adott a CBS-nek egy hat évig tartós vegetatív állapotban lévő nő. Az interjú után nem sokkal újra kómába esett, de az orvosok szerint lehetnek még csodák.

Csoda történt, jelentették be Christa Lilly kezelőorvosai. A coloradói nő hat év után felébredt a kómából. Sajnos a csoda csak átmeneti volt. A nő exkluzív interjút adott a CBS helyi adójának, majd újra kómába esett.

"A jóisten legalább tudatta velem, hogy jól van. Néha-néha visszahozza nekem, hálás vagyok neki ezért" – nyilatkozta a CBS-nek Minnie Smith, Lilly anyja.

Pár dologból kimaradt

Lilly 2000. novemberében szenvedett szívinfarktust és agyvérzést, ami után tartós vegetatív állapotba került. Ez majdnem olyan, mint a kóma, a különbség csupán annyi, hogy szemei nyitva vannak – ettől függetlenül semmit sem érzékel a környezetéből.

Lilly így ébredése után elég sok újdonsággal szembesült. Amikor utoljára eszméleténél volt, még Clinton volt az elnök, a WTC még állt, legkisebb lánya pedig hat éves volt. Most már háromszoros nagymama, és a legidősebb unokája hat éves.

Lilly, amíg eszméleténél volt, a beszéd újbóli megtanulását tartotta a legnagyobb kihívásnak. A legjobban meg annak örült, hogy rendes ételeket ehetett.

Lehetnek még csodák

Az orvosok megmagyarázhatatlan csodának tartják ébredését. Randall Bjork, Lilly neurológusa ezért Lilly újbóli visszaesése ellenére optimista. Mint mondta, a nő most ugyan ismét érzéketlen, de az agyvizsgálatok szerint minimálisan tudatánál van. Bjork reméli, hogy Lilly esete ráirányítja a figyelmet a ciklikus felébredés jelenségére, amiről keveset írt eddig az orvostársadalom.

Lilly anyja pedig folytatja harcát. "Sohasem adtam fel a lányomat, és sohasem fogom feladni" – nyilatkozta a CBS-nek.