Tizenkét méterrel tetőzhet az Elba

Közel negyven települést öntött el a víz Észak-Csehországban, több ezer embert kellett kitelepíteni. Terezínnél átszakadt egy gát, a várost - benne a nácik által koncentrációs tábornak használt erődöt - elöntötte az Elba, mely akár tizenkét méteren, rekordszinten tetőzhet.
Akár tizenkét méteren is tetőzhet az Elba Észak-Csehországban. Ustí nad Labem, Lovosice és Decín városát, valamint közel negyven kisebb-nagyobb települést öntött el a víz, az éjjel több ezer embert kellett kitelepíteni otthonából. Az árvíz elöntötte Terezínt is, melynek monarchia-beli erődjét a II. világháború során koncentrációs tábornak használták a nácik.

Átszakadt a gát

A városkából kétezer embert kellett evakuálni, miután átszakadt a folyó egyik gátja. A moldván levonuló árhullám hatalmas károkat okozott Prága egyik leglátogatottabb műemlék-együttesében, a középkori zsidónegyedben - közölte Tomás Jelínek, a prágai zsidó egyházközség elnöke. Jelínek szerint az első helyszínelés és becslések alapján a szakértők úgy látják, hogy a károk mértéke a Zsidóvárosban meghaladja a 120 millió koronát, azaz egymilliárd forintot.

Méteres vizek a műemlék épületekben

Sérüléseket szenvedett Európa egyik legrégibb zsinagógája, a Régi-új zsinagóga. A Zsidóváros legértékesebb műemlékeiben - például a volt városházában, a zsidó múzeumban, a Maisel- és a Spanyol-zsinagógában - a feltört talajvíz mintegy félméteres. Még rosszabb a helyzet a két legértékesebb épületben - a Régiúj- és a Pinkász-zsinagógában -, amelyek az utca szintjénél alacsonyabban fekszenek, s így több mint egy méteres víz volt bennük. Az értékes tórákat és más fontos kiállított tárgyakat már korábban biztos helyekre vitték.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19