Becsalta a vízbe az úszni nem tudó fogyatékost?

2004.07.27. 12:56
Büntetőeljárást indított egy július eleji vízbefulladás ügyében a Baranya megyei rendőrség. Szemtanúk szerint ugyanis az úszni nem tudó, szellemi fogyatékos férfit egy ismerőse beszélte rá arra, hogy menjen be vele a vízbe, majd a segítségért kiáltozó társát magára hagyta.
Július elején vízbefulladt egy férfi a Pécs határában található Centrál Parkban. A pécsi hőerőmű egykori zagytározójába - ahol jelenleg is tilos fürödni - július 5-én, hétfőn délután ugrott a 30 év körüli fiatalember, aki az első karcsapások után segítségért kezdett kiáltozni. A tó partján állók közül senki nem mert utána ugrani, a fuldokló elmerült, majd nem sokkal később már csak a holtteste úszott a vízen, amit a tűzoltók emeltek ki a tóból. A rendőrség akkor államigazgatási eljárás keretében kezdte vizsgálni a halálesetet.

Két, akkor a tónál napozó, később tanúként meghallgatott nő azonban az üggyel kapcsolatban azt állítja, az úszni nem tudó, szellemi fogyatékos férfit egy ismerőse beszélte rá arra, hogy menjen be vele a vízbe, afféle virtuskodásból - tudta meg az Index Simon László alezredestől, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetőjétől.

A tanúk elmondása szerint miután együtt beugrottak a mesterséges tóba, rövid idő elteltével a fogyatékos férfi kísérője segítségért kiáltozó társát magára hagyta, és kiúszott a vízből. A kiabálásra a napozó nők segítséget hívtak, de az már későn érkezett, a fuldoklón már nem tudtak segíteni. A nőkön kívül még két férfi is volt a tó környékén, egyikük horgászott, míg a másik férfi aludt.

A rendőrség a tanúvallomások alapján büntetőeljárást indított segítségnyújtás elmulasztásának megalapozott gyanúja miatt, azt is vizsgálva, hogy a tó partján tartózkodó két nő és két férfi megtett-e mindent a fuldokló életének megmentéséért. A rendőrség hamarosan gyanúsítottként hallgatja meg a tóba fulladt fiatalember ismerősét.