Valér
-1 °C
0 °C

Lebukott a milliárdos adócsalást irányító jogász

2008.04.02. 15:39
Többmilliárd forintos adócsalás sorozatot leplezett le a vám- és pénzügyőrség. Fél éve nyomoztak, huszonkét helyszínen egyidőben tartottak házkutatást, hat embert őrizetbe vettek. A központi figura egy fővárosi jogtanácsosi iroda vezetője.

Másfél milliárd forintos adócsalás sorozatot leplezett le a vám- és pénzügyőrség, jelentette be szerdán Kanta Tünde ezredes, a VPOP bűnügyi igazgatója. A gyanú szerint egy fővárosi jogtanácsosi iroda vezetője megrendelésre fiktív cégeket alapított román állampolgárok nevében, vagy nagy adótartozást felhalmozó társaságokat íratott a nevükre.

A trükk a következő volt: egy látszatra legálisan működő, nagykereskedő cég papíron a fiktív vállalatokon keresztül forgalmazott számítástechnikai termékeket. A beiktatott nem létező cégek nem fizettek áfát, a nagykereskedő pedig nullás bevallást készített. A gyanúsítottak összesen hatmilliárd forint értékben értékesítettek Magyarországon számítástechnikai termékeket, melyek után mintegy másfél milliárd forintnyi áfát nem fizettek meg.

Egy-egy fiktív céget addig tartottak életben, amíg szükség volt rá. Jellemzően három-négy üres budapesti irodába jelentették be ezeket. A munkát ugyan a jogtanácsosi iroda vezetője irányította, de - mint a VPOP sajtótájékoztatóján elhangzott - az üzlethez szükség volt felkészült könyvelőre is. A nagykereskedő vállalatot az ezredes nem nevezte meg, de azt mondta, "nem más eljárásokból ismert cégről van szó".

A vám- és pénzügyőrség áfacsalás gyanúja miatt kezdett nyomozni körülbelül fél évvel ezelőtt, majd adócsalás, pénzmosás és más bűncselekmények miatt indított eljárást. Két hete - egyidőben - huszonkét helyszínen tartottak házkutatást és a "tevékenységet jól bizonyító okiratokat foglaltak le". Hat embert - a jogászt, a könyvelőt, két magyar és két külföldi állampolgárt - őrizetbe vettek, őket a Budai Központi Kerületi Bíróság harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte. A házkutatáson találtak hamis iratokat, amelyek arra utaltak, hogy az elkövetők felkészültek arra, hogy szükség esetén eltűnnek.

"A büntetési tételt különböző minősítő körülmények befolyásolhatják. Hogy a nyomozás során fel lehet-e tárni, lehet-e a bizonyítani a bűnszervezetet, az még kérdés. De alapesetben a büntetési tétel kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés" - válaszolta az Index kérdésre az ezredes.

Kanta Tünde elmondta, a külföldi cégek magyarországi ügyleteiben gyakran segítenek úgynevezett kézbesítési megbízottak, akiket a hatóságok jól ismernek. Egyrészt őket figyelik, másrészt bejelentések alapján kezdenek vizsgálódni.

Jól söpör a Tornádó

Nagy János altábornagy, a VPOP országos parancsnoka a tájékoztatón értékelte a keleti határszakaszon március elején indított Tornádó Hadműveletet. Közölte, tavaly márciusban 39 ezer doboz csempészett cigarettát foglaltak le, idén a műveletnek köszönhetően körülbelül tízszer annyit: 406 ezer dobozt.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!