Landolás közben gyulladt ki egy Boeing

Legalább 48-an bennégtek a yogyakartai reptér leszállópályáján kigyulladt repülőben. Egy utas a kórházban vesztette életét. A gépen austrál kormánytisztviselők, diplomaták és újságírók mellett az ausztrál kormányfővel találkozni érkezett indonéz politikusok is utaztak.

Legalább 49-en életüket vesztették, amikor landolás közben kigyulladt egy Boeing 737–400-as a jávai Yogyakarta repterén. A Jakartából érkező belföldi járat orrfutójánál keletkezett tűz a leszálláskor, ami a teljes géptörzsre átterjedt.

Az első jelentések még a gép felrobbanásáról számoltak be, de szerencsére a a 133 utasból és hétfős személyzetből sokakat sikerült kimenteni. A mentésről szóló első jelentések még 93 utas kimentéséről szóltak, ez az adat azonban bizonyosan nem pontos, hiszen a gépen 48 holttestet találtak, egy áldozat pedig a kórházban vesztette életét.

A gép utasai között ausztrál kormányilletékesek, diplomaták és újságírók is voltak, akik Alexander Downer ausztrál külügyminiszter e heti indonéziai látogatása alkalmával utaztak a szigetországba. A canberrai illetékesek nem tudják, hány ausztrál utazott a gépen.

Az egyik túlélő, Din Syamsuddin, a második legnagyobb indonéz iszlám szervezet, a Muhammadiyah elnöke, aki épp azért utazott Yogkartába, hogy Downerral találkozzon. Syamsuddin aludt a katasztrófa pillanataiban. Mint mondta, a gép kétszer keményen a leszállópályához csapódott, majd sűrű füst borította el a törzset.

A gépen pánik tört ki, az utasok jajveszékeltek. Amikor Syamsuddin a vészkijáraton elhagyta a repülőt, még sokan voltak az utastérben.

Yogyakarta reptere a keddi szumátrai földrengés áldozatainak segítségére siető civil szervezetek támaszpontja, innen indult útjára a földrengés túlélőinek felkutatására az Oxfam nevű szervezet azonnali reagálócsoportja is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32