Kedden Zalatnaynak börtönbe kell vonulnia

2004.10.25. 13:51
Két évnél hosszabb börtönbüntetés esetén a végrehajtás megkezdésének elhalasztása csak abban az esetben engedélyezhető, ha az elítélt betegsége az életét közvetlenül veszélyezteti. A csalás miatt elítélt Zalatnay Sarolta esetében ilyen betegség nem áll fenn, állapította meg hétfői végzésében a Fővárosi Bíróság.
A bíróság hétfői végzésében elutasította Zalatnay Sarolta börtönbüntetésének elhalasztására irányuló kérelmét, tudta meg az Index a Fővárosi Bíróság Sajtótitkárságától. A bíróság szerint Zalatnay betegsége a börtönben is ellátható, gyógyítható.

Zalatnay Saroltát szeptember 23-án ítélték jogerősen három év, börtönben letöltendő szabadságvesztésre, helyben hagyva az elsőfokú ítéletet, ami az énekesnőt összesen 120 millió forint kárt okozó, többrendbeli, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás bűntettében mondta ki bűnösnek. Az énekesnő és ügyvédje halasztási kérelmet nyújtott be, annak érdekében, hogy három hónappal később kezdhesse meg a büntetés letöltését Zalatnay.

Nem fenyegeti életét

A másodfokú tárgyalás képei.
A Büntetőeljárásról szóló Törvény értelmében két évet meghaladó szabadságvesztés büntetés esetén a végrehajtás megkezdésének elhalasztása csak abban az esetben engedélyezhető, ha az elítélt betegsége az életét közvetlenül veszélyezteti. Az igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint Zalatnay Sarolta esetében ilyen betegség nem áll fenn - áll a bírósági közleményben.

A bíróság a kérelemben megjelölt egyéb indokokat (családi körülmények, magánéleti gondok) nem vizsgálta, tekintettel arra, hogy azok a törvény szerint nem vehetők figyelembe.

"Homlokegyenest ellentmond"

Furcsállja a határozatot Hegedűs László ügyvéd, aki a szeptemberi jogerős ítélet után visszavette Zalatnay Sarolta jogi képviseletét. Az orvos szakértői vélemény, amire a bíróság hivatkozik, "homlokegyenest ellentmond az általunk a halasztási kérelemhez csatolt véleménnyel", állítja az ügyvéd.

A végzés ellen nyolc napon belül lehet fellebbezni, azonban ennek halasztó hatálya nincs, ezért 'Cininek' kedden mindenképp meg kell kezdenie a börtönbüntetés letöltését, erősítette meg az ügyvéd, aki azonban nem kapott felhatalmazást arra, hogy elárulja, mikor és hol kell jelentkeznie az énekesnőnek a börtönbevonulásra.

A keddi bevonulástól függetlenül "az összes jogilag lehetséges lépést számbavesszük, így megfontoljuk, hogy az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz forduljunk-e", mondta az Indexnek Hegedűs László. A tanács hivatott az ellentmondásos szakértői vélemények felülbírálatára, az azonban kétséges, hogy nyolc napon belül sikerül-e tőlük állásfoglalást szerezni, tette hozzá Zalatnay jogi képviselője.

A felnőtt női elítéltek börtönbüntetésének letöltésére három intézet működik Magyarországon: a Kalocsai Fegyház és Börtön, a Pálhalmai Országos Büntetésvégrehajtási Intézet és a Heves Megyei Büntetésvégrehajtási Intézet Egerben. Az, hogy melyikbe szállítják majd az énekesnőt, elsősorban attól függ, hogy hol van hely az elhelyezésére és esetleg ha speciális orvosi kezelésre szorul, akkor erre hol van lehetőség.