Öt évre csukatná le az ügyészég Zalatnayt

Öt év letöltendő börtönt kért Zalatnay Sarolta énekesnőre az ügyészség képviselője a Fővárosi Bíróságon tartott hétfői tárgyaláson. A művész azért állt bíróság elé, mert a vád szerint több tucat magánszemélytől összesen 120 millió forintnyi kölcsönt vett fel, aminek csak egy töredékét fizette vissza az évek óta húzódó eljárás során.
Öt év körüli végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyész Zalatnay Saroltára az ellene csalás miatt folyamatban lévő büntetőperben hétfőn a Fővárosi Bíróságon.

A vád szerint Zalatnay Sarolta és vádlott-társai több tucat magánszemélytől vettek fel kölcsönt, amelyeket nem fizettek vissza. Ezzel az énekesnő összesen több mint 120 millió forint, két társa pedig egyenként több mint 70 millió forintos kár okozásában működött közre, melynek csupán 15-20 százalékát térítették meg az évek óta tartó eljárás alatt.

Az ügyész a vádban foglalt cselekmények alapján kiszabható kettőtől tizenkét évig tartó szabadságvesztés középmértékéhez közeli, végrehajtandó börtönbüntetést kért az ügy három vádlottjára, köztük Zalatnay Saroltára. Az eljárásban a vádlottak jórészt beismerték a terhükre rótt cselekményeket.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04