Késsel szúrta nyakon az élettársát sértegető férfit

Nyolcéves börtönbüntetést kapott az a 43 éves nagyzomlini férfi, aki négy évvel ezelőtt nyakon szúrta az élettársát sértegető ellenfelét.

A Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta annak a férfinak a büntetését, akit emberölési kísérlete miatt vádolt a Hajdú-Bihar megyei ügyészség. A Nagykerekihez tartozó Hajdú megyei Nagyzomlinban élő, 43 éves férfit a megyei bíróság tavaly májusban 8 év börtönre ítélte, és 7 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Az ítélet szerint Rézműves Csaba 2001. december 4-én a sértettel együtt indult a lakóhelyéről Nagykerekibe, ahol felvett nyolcezer forint segélyt, majd egy helyi kocsmában italoztak. Ezután a vádlott visszaindult Nagyzomlinba, ahol ismét összetalálkozott a sértettel és beszélgetni kezdtek. A társalgás során szóba került a vádlott élettársa, akire a sértett megjegyzéseket tett. Ezen a vádlott feldühödött, előkapott egy kést és megszúrta a sértett nyakát, aki kezdetben észre se vette sebesülését. Mindketten folytatták a dulakodást.

A verekedőket a sértett testvére megpróbálta szétválasztani, de a két haragos addig folytatta küzdelmét, amíg a megszúrt férfi rosszul lett. A vádlott hazament, a közvetlen életveszélybe került sértettet pedig mentővel szállították kórházba. Életét az orvosok mentették meg.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25