Hétfőn szembesítik Zsanettet a nemi erőszakkal gyanúsított rendőrökkel

2007.06.15. 13:27
A jövő héten várható érdemi fejlemény a Zsanett-ügyben, hétfőn lesz egy szembesítés az áldozat és az öt gyanúsított között, a rendőrök előzetes letartóztatásáról is hétfőn születhet döntés.

Az ügyészségre csütörtökön megérkezett a DNS-vizsgálat igazságyügyi szakértői véleménye, ami egyes sajtóban megjelent információk szerint nem támasztja alá Zsanett feljelentését. Egyes vélekedések szerint ebben az esetben elképzelhető, hogy a gyanúsítottaknak nem kell előzetesben ülni a nyomozás végéig, mások szerint a vizsgálat eredményétől függetlenül fogdában kell maradniuk, mert különben megkísérelhetik befolyásolni a lány vallomását.

Az ügyészség azonban határozottan cáfolta a hírt, ami szerint péntektől szabadlábon védekezhet az öt rebiszes. Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője péntek délben arról tájékoztatta az Indexet, hogy az ügyészek még tanulmányozzák a csütörtökön megkapott szakértői elemzést és még várnak egy péntekre ígért számítástechnikai szakértői véleményt is.

Hétfőn ráadásul még szembesítik Zsanettet az öt gyanúsítottal, a lány állításait szemtől-szembe összevetik a rendőrök védekezésével. Amíg tehát a kapott iratokat nem dolgozzák fel, és a szembesítés meg nem történik, addig nem is döntenek a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának meghosszabbításáról vagy megszüntetéséről. Így leghamarabb jövő hét hétfőn születhet határozat ebben a kérdésben.

A jogi képviselők is csak leghamarabb jövő héten ismerhetik meg a DNS-vizsgálat eredményét. A lapok értesülései szerint a vizsgálatból levonható következtetések azoknak a rendőröknek az álláspontját erősítik meg, akik tagadták, hogy megerőszakolták volna a lányt. Ha a sajtóban megjelent eredmény megegyezik az ügyészségen lévővel, akkor Zsanett ügyvédje szerint az ügyészségnek büntetőfeljelentést kell tennie a kiszivárogtatás miatt