Zsanettet igazolhatja a legújabb vizsgálat

2007.10.17. 18:20
Az ügyészség által kért harmadik orvosi vizsgálat szerint megerőszakolhatták Zsanettet. A lány állítja, hogy öt rendőr támadta meg. Eddig két egymásnak ellentmondó szakértői jelentés készült sérüléseiről.

Tuza Péter ügyvéd szerda este bejelentette, hogy az Egészségügyi Tudományos Testület szerint védence lehetett erőszak áldozata. A 21 éves Zsanett azt állítja, hogy tavasszal öt rendőr megerőszakolta Budapesten. Az ügyben eddig két orvosi vizsgálat készült. Az elsőt az ügyészség által felkért szakértő végezte, aki szerint a lány sérülései nem utaltak erőszakra. Az ügyvéd egy második vizsgálatot is végeztetett, ami a lány igazát erősítette meg. Az ügyészség ezért egy harmadik vizsgálatra kérte fel az Egészségügyi Tudományos Testületet. A szakértők véleménye szerint a lány sérülései keletkezhettek úgy, ahogy Zsanett elmondta.

Az eredeti szakvélemény a nemi szervek sértetlenségét is említi. A mostani, vagyis harmadik szakvélemény szerint az, hogy a nemi szerveken nem látszik sérülés, nem zárja ki az erőszakot. Az eredeti és a védő által készíttetett szakvélemény között szintén ellentmondás volt a lány combjain és testén talált sérülések keletkezési idejéről is. Ezzel kapcsolatban a tudományos testület kimondta, hogy sérülések keletkezési idejére nem lehet kategorikus véleményt adni, mert a nőgyógyászati leletet annak idején szakszerűtlenül vették fel.

Az érintett öt rendőr ellen már szeptemberben vádat emeltek kötelességszegés miatt. Hármójukat hivatali visszaéléssel is vádolják. Az erőszak miatt viszont még nem történt vádemelés.